Kedves Soly!
Köszönöm a reaglásodat.
Talán túlságosan provokatívan, talán nem a megfelelő hangnemben fogalmazódott meg a közzétett iromány, de pontosan ez volt a cél, hogy megmozduljon egy kicsit a dolog. Tudom, elsősorban most is egyelőre azok reagálnak, akik általában szoktak, de talán szélesebb körben is elindul egy vita minderről!
Az az igazság, hogy erre számítottam, és megmondom őszintén egyáltalán nem zavar, sőt, örülök neki, hogy ezen reakciók jönnek vissza.
Tisztában voltam a dologgal, hogy ez a téma olyan, amivel elég sok ellenkező véleményt fogok kapni.
Szeretném kihangsúlyozni - mint ahogy Te is/Ti is írtátok a saját hozzászólásotok kezdésekor -, semmi olyasmi nem merült fel bennem/bennünk, hogy bárkit is bántsak/bántsunk, és hogy fellengzősen, pökhendin szóljunk hozzátok. Ha esetleg ez mégis így jött le, elnézést kérek érte, nem ez volt a szándék, és most sem az.
Egy félreértést szeretnék eloszlatni... Az eredeti irományban az szerepel, hogy: "... vegye fel azt az irányt, hogy támogatja azon társulatok munkáját is, amelyek klasszikusok játszását vállalják fel...". Szóval, a hangsúly az IS szócskán van, hogy ez is legyen, ne csak a mindenkori kortárs darabok, habár én is tervezek kortárs darabokat is bemutatni, hiszen fontosnak tartom ezt az irányvonalat is.
Tehát, nem azt írtam/írtuk, hogy mostantól kezdve, csakis klasszikus darabok legyenek (nem, hiszen ez ostobaság lenne), hanem azt, hogy támogassuk azon hosszútávú próbálkozásokat is, amelyek ebbe az irányba mutatnak, ne csak a kortárskodó irány felé haladókat.
Igen, az meglehet, hogy olvasottságom és tudásom a színháztudomány jelenlegi állásáról a kelleténél alacsonyabb, és ezt megmondom őszintén, nem szégyellem, hiszen én nem akarok hivatásszerűen színháztudománnyal, és hasonló dolgokkal foglalkozni, csak amatőr színházat csinálni. Természetesen, az is igaz, hogy bizonyos olvasottság és tudás ehhez is kell, hogy működőképes tudjon lenni mindaz, amit csinál az ember (legalább is remélhetőleg ezen az úton vagyok, hogy minél több ismeretet sikerüljön felszednem az ügyködésem közben).
Az is meglehet, hogy talán színésznek jobb voltam éveken keresztül, mint társulatvezetőnek/rendezőnek mostanság, de annak ellenére, hogy nagyon az elején vagyok ennek az egésznek, nem ijedek meg a kritikáktól sem. Bevallom őszintén, én magam is most tanulom, hogy mi az, hogy rendez valaki egy csapaton belül. Az ember az építő jellegű kritikákból tanul a legtöbbet, ezért az ilyen észrevételekre mindig is nyitott vagyok, de hogy dilettánsnak lettem titulálva, azon azért egy kissé meg vagyok lepődve.
Elismerem, sosem tanultam színháztörténetet, magasabb szintű dráma- vagy rendezéselméletet, dramaturgiát stb. stb., így aztán lehet mondani, hogy valóban, én egy önjelölt társulatvezető/rendező vagyok, aki azt képzeli magáról, hogy a sok éves amatőr színjátszói tapasztalatából kiindulva egy kicsit talán ért a dologhoz (bár az is lehet, hogy ez egy nagyon téves képzelgés részemről).
Igen, az igaz, hogy nem járok tárlatokra, sem koncertekre (az életemből kiindulva, pénz híján - ezt itt nem kívánom részletezni, hiszen nem tartozik ide, de aki kíváncsi az életem ilyetén részleteire, privátban nagyon szívesen válaszolok), így aztán nem vagyok jártas a mai magyar vagy nemzetközi kortárs kultúrában; és valóban, nem ástam magam bele nagyon mélyen a szakmai elméleti dolgokba sem. Azon túl, hogy természetesen bizonyos alapvető ismeretekkel kell rendelkeznie egy társulatvezetőnek/rendezőnek (még ha amatőr társulatról is van szó), én csak annyit szeretnék idővel elérni, hogy a mi kis közegünkben, ahol be- és elfogadtak bennünket, a magunk tudásához mérten a legtöbbet kihozva egy produkcióból (akár klasszikus, akár kortárs), a mindenkori közönségünket ki tudjuk szolgálni úgy, hogy közben mi is örömünket leljük a munkában, és a végén a játékban.
Viszont járok színházba, de akkor is csak olyan előadásokra, amelyek érdekelnek, és mint azt manapság néhányan tudják rólam, profi színházi előadásokról is elmegyek, ha azt érzem, hogy képtelen vagyok végignézni. (Persze, az is lehet, hogy kritikai vénám fejlettebb, mint a színészi/rendezői kvalitásaim, és mindez csak ebből adódik. Vagy csak nem vagyok elég toleráns, és tisztelettudó, hogy más csapatok munkáját tiszteletben tartva, végig üljem az előadást. Ez is meg lehet). Sajnos korántsem tudok olyan sűrűséggel színházba járni, mint szeretnék, de ez megint más téma.
Az viszont igaz, hogy néhány, régebbi kortárs előadás negatív élménye a mai napig elég erősen meghatározza ilyen irányú érdeklődésemet. És jelentem, az egyik havonta megjelenő folyóiratot rendszeresen olvasom, ha már ilyesmiről van szó.
Az ugyancsak igaz, hogy egyáltalán nem foglalkozom a mai művészeti felsőoktatással, mert nekem már nincs arra indíttatásom, hogy ilyen irányú tevékenységgel foglalkozzak.
És ha már az előadásunk kapcsán is meg lettem szólítva, erre is reagálnék, bár ezt az értékelést jobb szerettem volna privátban megkapni, mint ahogy ez más esetében, aki látta az előadást, meg is történt, amire ugyancsak privátban válaszoltam is.
Hadd szögezzek le valami nagyon fontosat… Én nem akarom megváltani a világot… Nem akarok színházmegújító dolgokat csinálni… Egyszerűen csak a csapatommal közösen játszani akarok, semmi több… Lehet, hogy a későbbiekben, amikor, remélhetőleg eljutok arra a szintre, hogy többet tudok az említett témakörökben, én magam is mindenféle kortárs, és állandóan újítani akaró előadásokat akarok majd csinálni.. Meg lehet, de most még nem. Jelen pillanatban A fösvény előadás keretében, mely most már az ötödik előadásán van túl, és kezdő csapat létünkre kezdünk szép nézőszámot teljesíteni előadásról előadásra, és elég nagy támogatói kört (most még csak erkölcsi) vonzott a csapat köré. Nem mondom, hogy tökéletes az előadás, hiszen van hova fejlődnie, viszont azt határozottan kijelentem, hogy a csapat mind egyénileg, mind együttesen is egyre magasabb színvonalú játékot valósít meg előadásról előadásra, miközben ők maguk is élvezik a játékot. A nézők többségétől azt a visszajelzést kapjuk, hogy jól szórakoznak rajta, és szerintük egyre jobb és jobb az előadás.
Egy dolgot elismerek… Kezdő csapathoz képest nagyon hamar bemutattuk (az általános 5-6 hónapos próbafolyamat helyett 3 hónap után), és ez az első három előadáson még erősen érezhető volt. Elismerem, hogy sem szövegtudásban, sem a szituációk végleges kidolgozásában, sem színészi játékban nem volt kész az előadás, és talán ezért lehetett az a hatása számotokra, amit leszűrtetek belőle. Igen, elismerem, előfordulhat az, hogy a sok éves tapasztalatból kiindulva bátrabban meg mertem őrülni a színpadon, és ez esetlegesen azt eredményezhette, hogy a többiekhez képest minden, amit csináltam, túlságosan felnagyítva jelent meg a deszkákon. Egyébként pont az volt az eredeti koncepció, hogy játsszuk túl a szituációkat és ezek a kifigurázó, kikarikírozó pillanatok adhatnak olyan élményt a közönségnek is, és a játszóknak is, melyre azt mondják, hgy ezért érdemes volt megnézni, ezért érdemes benne lenni. A bemutató óta folyamatosan fejlődik a produkció, és mindenki egyénenként is az előadásban. A foglalkozásainkon javító, finomító próbákat tartunk, ahol a játékbeli, és egyéb, nüansznyi dolgok változtatásain dolgozunk, és ez érzékelhetően jobbá teszi a produkciót. Persze, ez ugyancsak szemléleti kérdés, hogy milyen szempontból.
(Egy rövid megjegyzés. A bemutatónk után megnéztem az egyik budapesti színházban játszott Fösvényt, és azon túl, hogy teljesen más koncepcióban csinálták meg, ott is felfedeztem azt, hogy időnként nagyon is túljátsszák a figurákat, és a közöttük lévő kapcsolatokat, ezzel is szemléltetve, hogy mekkora különbség van két ember között akkor, ha szemben állnak egymással, és ha a hátuk mögött beszélnek a másikról. Az már más kérdés, hogy nem értettem, miért nem akartak igazi, szó szerinti vígjátékot csinálni az előadásból, ugyanis, csak néha-néha érzékeltem, hogy a közönség visszafogottabban felnevetett. Nekünk viszont pont az volt a célunk, hogy minél harsányabb lehessen, bár lehet, hogy ez még várat magára, hogy igaz felismerhető legyen az előadásban. Majd az idő eldönti.)
Azért azt érdemes figyelembe venni, hogy gyakorlatilag teljesen kezdő csapatból egy évad során jutottunk el odáig, hogy elkezdhettünk egy konkrét darabbal foglalkozni. A darabválasztásról ismét elég sokat lehetne vitatkozni, ugyanis, egy első darabot bemutató társulatnak, bármilyen darabot is választunk, a maga nemében mindenképpen nagyon nehéz feladat. Egy másik társulatban, ahol éveken keresztül játszottam alapítótagként – (valószínűleg tudjátok mely társulatról van szó), egy Goldoni darabbal kezdett a vezető. Természetesen szokás szerint kaptunk negatív kritikát is bőven, mégis azok voltak többen, akiknek az előadás nagyon tetszett, és szerették a játékot.
Egyébként meg, mint tudjuk, a tavalyelőtti év során velünk egyidőben elindult egy „tapasztalt” színjátszókból álló társulat is, és érdekes módon, széles körben azt hallottam vissza, hogy sem a bemutatott produkció összessége, sem a játszók nem azt nyújtották a premierjükön, amit kellett volna, hiszen „tapasztalt” színjátszókról volt szó. Na mindegy, csak gondoltam, ha már erről van szó, akkor ez is említést érdemel.
Természetesen, az előadásunk minőségéért engem terhel elsősorban a felelősség, hiszen én lennék az az önjelölt rendező, aki elgondolta, hogy jó lesz ez a darab egy amatőr csapat számára. Úgy gondolom, hogy sokat lehet beszélni, vitatkozni arról, hogy szakmailag vajon megállja-e a helyét ez a produkció, és mint ahogy azt mostanság tapasztalom, szerintetek nem, ennek ellenére én töretlenül hiszek benne, hogy a csapat kezdi megtalálni a helyét általánosságban is, és konkrétan a darabot illetően is.
Meg kell mondjam, hatalmas büszkeséggel tudok csak a csapatról nyilatkozni, mert az elmúlt másfél évben és a bemutató óta is egyfolytában hatalmasat fejlődött/fejlődik a csapat. Igen, vannak nálunk is képzetlenebb, és tapasztaltabb játszók, de ezzel nincs semmi gond. Egy még a tevékenysége elején járó csapatnál ez természetes. Idővel, szép lassan elkezdenek kiegyenlítődni a tudásszintek, és közel azonos szinten állnak majd a színészek.
A régi csapatban is, ahol játszottam, ott is kellett két-három év, mire egyrészt igazán összeforrt a csapat, másrészt felfejlődött annyira, hogy szép lassan meghatározó lehessen.
Most sem szándékozom egyik napról a másikra megváltani a világot. Mivel mindannyian a mindennapos életünk mellett foglalkozunk mindezzel, számomra természetes dolog, hogy több időbe telik a kiforrás folyamata, mind egyénileg, mind csapatban.
Szóval, én nem gondolnám azt, hogy mennyire rossz, amit csinálunk (Persze, lehet, hogy ez is csak a műveletlenségemből adódik, ki tudja).
Arról, hogy milyen lett az előadás stílusa, és játéka, azt tudom mondani, hogy azért olyan, amilyen, mert a tudásunkhoz, vagy éppen tudatlanságunkhoz mérten a Commedia dell’ arte kifigurázó, eltúlzó, felnagyító játékstílusához hasonló dolgot szerettünk volna megvalósítani. Mondom itt, hogy csak hasonló dolgot, hiszen ahhoz, hogy igazán autentikus lehessen, sok-sok évnyi ilyen irányú tapasztalattal kell rendelkeznie minden egyes játszónak. Természetesen, még nekem is.
Szóval, mint minden „szülő”, én nagyon is szeretem a saját gyermekemet, és büszke is vagyok rá. Pontosan ebből adódóan szándékunkban áll fesztiválra is elvinni, hogy aztán majd ott újra megkaphassuk a hasonló negatív kritikákat. De mint ahogy az az elmúlt sok év során beigazolódott számomra az élet, gyakorlatilag minden területén, csakis az építő jellegű kritikával szabad foglalkozni, és számomra egyáltalán nem lehangoló, hogy ilyen véleményeket kapok.. Sőt… éppen, hogy ezen megnyilatkozások inspirálnak arra, hogy még tovább vigyem a dolgot.
Mindenesetre köszönöm a reagálást, mert ez újra ráébresztett arra, amit mindig is tudtam magamról, hogy én harcos, és nem egy feladós típus vagyok, annak ellenére sem, ha általam mélyen tisztelt, és szakmai barátaimnak tudott személyek, legagyiznak; annak ellenére sem, ha azt kapom vissza, hogy bárkit is megrágalmaztam volna, pedig én ilyesmiről nem tudok, hogy ilyet tettem volna. Azt meg végképp nem gondolnám, hogy égetném magam mindazzal, amit leírtam.
Ez engem inkább csak még jobban arra ösztökél, hogy tovább csináljam, amit elkezdtem.
U.I: Amikor először elküldtem NAL-nak a szöveget, melyet aztán nektek is tovább küldött, én magam is néhány perccel később vettem észre, hogy van egy-két rész, ahol a sok-sok gondolat közben elfelejtettem befejezni a mondatot… Ezért fordulhatott elő, hogy ilyen részletet is találhattál. De amint ezt észrevettem, azonnal korrigáltam a hibát, és újraküldtem NAL-nak, amit Ti már nem kaptatok meg, viszont ide, a honlapra, ez a változat lett feltöltve.
Őszinte tisztelettel, és barátsággal:
Cserkó Zsolt
