Érdekességek a késdobálásról

Érdekességek a késdobálásrólA késdobálásról nem sokan gondolják, de kiváló lehetőséget nyújt kikapcsolódásra, mozgásra egyaránt. Ennek köszönhetően egyre több olyan vállalkozás, szórakozóhely jelenik meg, ahol a késdobálás az egyik attrakció.

Természetesen nem konyhai kést kell dobálni ilyenkor, hanem egy speciális dobókést. Ennek jellegzetessége, hogy nincs éle, mivel nincs rá szükség, és a súlyeloszlása is egyenletes, aminek köszönhetően jól tud forogni. A megszokott késekkel ellentétben nem csak éle nincs, hanem markolata sincs, mivel ez csak gyengítené a forgást, valamint folyamatosan megsérülne. Amire szükség van, az gyakorlatilag a kés hegye, aminek strapabírónak kell lennie, mivel ez volt érintkezni a táblával, másik késekkel, egyéb dolgokkal.

A technikát tekintve az eldobott kés folyamatosan forog, nem nyíl egyenes pályán repül, amikor hajítjuk. Ezt a forgás segíti elő a már bemutatott tulajdonságok mellett a szimmetrikus kialakítás is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a késnek akkor kell heggyel előre felé állnia, amikor a táblához és, aminek feltétele a megfelelő késdobáló technika elsajátítása.

Megkülönböztethetünk teljes fordulatos és félfordulatos dobásokat is. A különbség köztük a kés fogásában jelentkezik. Félfordulatos dobásnál a kés hegyénél fogva dobjuk el a kést, teljes fordulatos dobásnál pedig a markolat helyén fogjuk a kést.

Fontos, hogy a kést bármilyen dobásnál, tehát akár a hegyénél, akár a markolatánál határozottan, stabilan fogjuk meg, mivel erre szükség van ahhoz, hogy megfelelő erőt tudjunk kifejteni, valamint, hogy a dobást irányítani tudjuk.

Cukorhelyettesítők: az eritrit

Cukorhelyettesítők: az eritritAzzal már egyre többen tisztában vannak, hogy a cukor fogyasztása egészségtelen. Számos alternatívát, cukorhelyettesítőt vásárolhatunk, ha egy kicsit jobban körülnézünk. Ezek közül az egyik legnépszerűbb az eritrit. Ennek előnyeit fogjuk bemutatni bejegyzésünkben.

Az eritrit egy száz százalékban természetes, növényi eredetű édesítőszer. A természetben megtalálható például a szőlőben, dinnyében, körtében, de alkotóeleme egyes gombaféléknek is.

Az eritrit legnagyobb előnye, hogy majdnem teljesen kalóriamentes, valamint nem tartalmazza az elhízást és cukorbetegséget okozó egyszerű szénhidrátokat, viszont ízre megközelíti őket. Az eritrit segítségével könnyebben kontroll alatt tartható a vércukorszint, így a cukorbetegeknek ajánlott cukorhelyettesítő. Nem teljesen olyan édes, mint a répacukor, de az előnyöket figyelembe véve jobb választás.

Az eritrit a répacukorban található szacharózzal ellentétben nem segíti elő a fogszuvasodást. Egy filmréteget alakít ki a fogakon és így megakadályozza, hogy a cukor vagy a keményítő savvá alakuljon át és fogszuvasodás jöjjön létre. A szájban található baktériumok nem képesek erjedni az eritrit által, így sav sem keletkezik.

Egy 2010-ben megjelent tanulmány szerint az eritrit képes úgy viselkedni, mint egy intenzív antioxidáns. Képes megkötni az igen káros, daganatos betegségeket okozó szabadgyököket, és mellette csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is.

Klíma vásárlási tanácsok

Klíma vásárlási tanácsokA nyári nagy melegben a klíma jelenti az egyik legjobb megoldást arra, hogy lehűtsük lakásunkat, irodánkat. Ahhoz azonban sokan nem értenek, hogy mire kell figyelni klíma vásárlás, telepítés előtt. Ezt fogjuk megvizsgálni.

A klíma vásárlásának, telepítésének szabályai

A 2015. február 18-án életbe lépett új kormányrendelet szerint csak a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság által hitelesített vállalkozás képesített alkalmazottja végezheti el a klímák szerelését, vagyis a klímák telepítését.

Nem csak a szereléshez, hanem a klíma vásárláshoz is szükség van egy ilyen szakemberre, ugyanis magánszemély is csak úgy vásárolhat klíma berendezést, ha írásos igazolása van arról, hogy hitelesített vállalkozás fogja azt beszerelni neki.

A megfelelő klíma kiválasztásának szempontjai

Az első lépés a megfelelő teljesítmény kiválasztása, az adott helyiség méretéhez, adottságaihoz leginkább illő berendezésre lesz szükségünk. Ehhez nem árt, ha szakember segítségét kérjük, ugyanis ő pontosan tudja, hogy mit kell figyelembe venni a helyiségek méretei mellett (fekvés, szigetelés stb.).

A következő feladat, hogy meghatározzuk, hol lesz elhelyezve a kültéri és a beltéri egység. A kültéri egységet pl. műemlékvédelem alatt álló házak homlokzatára szinte biztosan nem lehet elhelyezni, valamint a szerelési költséget tekintve törekedni kell, hogy a két egység minél közelebb legyen egymáshoz.

A beltéri egység elhelyezésénél jó megoldás, hogy ne kanapéval, ággyal szembe helyezzük, mivel így ránk fogja fújni a hideg levegőt, ami elméletben jól hangzik, gyakorlatban azonban igen kellemetlen tud lenni.

Mi az az e-recept?

Mi az az e-recept?Az EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér rendszere által a kezelőorvosok és háziorvosok számára lekérdezhetővé válnak a betegük egészségügyi ellátására vonatkozó adatok (betegéletút) és az ellátása folyamán keletkezett betegdokumentumok (zárójelentések, ambuláns lapok, laborleletek, képi diagnosztikai leletek, e-receptek, e-beutalók). A gyógyszertárakban csak a beteg e-receptadatai kérdezhetőek le.

A rendszer előnye, hogy bevezetésével biztonságosabbá, gyorsabbá, kényelmesebbé és költséghatékonyabbá válik az egészségügyi ellátás. Megkönnyíti a kezelőorvosok dolgát, mivel egy kattintással hozzáfér minden olyan információhoz a betegről, ami a kórtörténetét, korábbi problémáit mutatja be.

Nem csak az orvosok, hanem a beteg dolgát is megkönnyíti ez a rendszer, mivel a jövőben a betegnek nem kell a leleteit gyűjtenie és magával vinnie a rendelésre, vagy a memóriájára hagyatkoznia a gyógyszerelését tekintve, és nem kell vizsgálatokat ismételni, mert ezek az adatok mind elérhetővé válnak.

Alaphelyzetben betegadatokat csak a kezelőorvos kérdezhet le, különösen érzékeny adatokat, de ezen a beteg változtathat, és adhat hozzáférés egyéb orvosoknak is. A patikákban csak az e-receptadatokhoz férhetnek hozzá a gyógyszerészek és a gyógyszertári szakasszisztensek.

Az ellátott a saját adatait bármikor nyomon követheti a Lakossági portál felületén, megtekintheti mely adatát ki, mikor melyik ellátó intézményben hozta létre, módosította, vagy kérdezte le.

Röviden a dropshippingről

Röviden a dropshippingrőlA webáruhát indítás a mai kor egyik legnépszerűbb vállalkozás ötlete, köszönhetően annak, hogy segítségével be lehet törni az internetes kereskedelembe, és nem kell előre beszerezni egy raktárnyi terméket, így költséghatékony.

A dropshipping webáruház lényege, hogy ugyan a webshop ugyanúgy van felépítve, mint egy átlagos webáruház, azonban nem a saját termékeit árusítja, hanem egy másik cég termékeivel kereskedik, amolyan közvetítőként. A vásárló a máshol megszokott módon adja le a rendelését, azonban a dropshipping webshop nem feldolgozza, elkészíti a csomagot, hanem egyszerűen továbbítja a rendelést a cég számára, aki a termékeket árusítja. Ez a cég végzi a csomag összekészítését, kiszállítását. A dropshipping webshop pedig minden ilyen eladás után részesedést kap.

A dropshipping előnye, ahogy írtuk is, hogy nem kell raktárkészlet hozzá, nem kell a szállítással foglalkozni, csak a rendelésekre lehet összpontosítani. Hátránya, hogy mivel nem jár semmilyen plusz feladattal, így egy-egy eladott termékkel kis profitot lehet csak szerezni. További hátrány, hogy a te céged lesz a számlán, de nem találkozol a kiküldött termékekkel, nincs hatásod azok minőségére. Ha a partnered, aki biztosítja a termékeket, nem foglalkozik azok minőségével, könnyen veszteséges lehet az üzlet, mert senki nem fog vásárolni tőled, vagy mindenki vissza fogja küldeni a megvásárolt termékeket.

A dropshipping webshop indításához tehát csak egy webáruházas felületre és egy olyan partner cégre van szükség, aki foglalkozik dropshippinggel.

Tanácsok webáruház keresőoptimalizáláshoz

Tanácsok webáruház keresőoptimalizáláshozWebáruház készítésekor nem elég csak feltölteni elkészíteni a webshopot, feltölteni a termékeket, hanem gondolni kell arra is, hogy hogyan tudsz látogatókat szerezni. Erre az egyik legnépszerűbb, legjobb megoldás a webáruház keresőoptimalizálása (SEO).

A keresőoptimalizálás lényege, hogy a webshopod úgy próbálod elkészíteni, hogy megfeleljen azoknak a szempontoknak, amik alapján a Google rangsorolja a keresőben az egyes találatokat. Ennek az egyik része a webshop technikai rendbetétele. Ebbe beletartozik, hogy a webshop legyen mobilbarát, rendelkezzen ún. HTTPS titkosítással, betöltődési sebessége gyors legyen, valamint az is, hogy a képek minél kisebb mérettel rendelkezzenek.

Nem csak technikai, hanem tartalmi teendők is vannak a SEO során, mivel a Google csak azokra a kifejezésekre fogja előre rangsorolni webshopod, amik meg is találhatók rajta. Ha azt akarod, hogy a Google felismerje, hogy okostelefon-kiegészítőket árulsz, akkor használnod kell a szövegekben az „okostelefon-kiegészítő” kifejezést.

Ezeket a kifejezéseket nevezzük kulcsszavaknak, így a webshop tartalommal történő feltöltése előtt célszerű egy kulcsszókutatást végezni, hogy melyek azok a szavak, kifejezések, amiket alkalmazni kell a szövegekben.

Nem csak a megjelenített szövegeket kell optimalizálni, hanem az ún. meta adatokat is. Ezek azok a szövegek, amiket a Google megjelenít a találati listában a kereső felhasználók számára. Minél relevánsabbak, annál jobb.

A szövegek optimalizálása tehát nem fog gyorsan menni, köszönhetően a rengeteg kategória- és termékoldalnak, úgyhogy érdemes a fontosabbakkal kezdeni, és folyamatosan optimalizálni a szövegeket, mire az egész webshop elkészül.

Lézeres látásjavítás: ne csak az árra figyeljünk

Lézeres látásjavítás: ne csak az árra figyeljünkAkinek szemüveg, kontaktlencse kell az éles látáshoz, tudja, hogy ezek használata mennyi problémával, nehézséggel tud járni. A kontaktlencse folyamatos berakása, kiszedése, tisztán tartása, cseréje, valamint a szemüveg viselése nyáron, esőben, hóban, sport közben mind olyan problémák, melyeket a lézeres látásjavítással meg lehet oldani.

A szemműtétek hátránya, hogy költségesek lehetnek. Természetesen, ha kiszámolod, mennyit költesz évente kontaktlencsére, folyadékra, szemüvegre, akkor annyira nem is biztos, hogy drága. Ennek ellenére sokan csak a lézeres látásjavítás árát figyelik, amikor szemműtétre vállalkoznak, ami nem jó megoldás.

Az egyes szemműtét típusok, és az egyes klinikák között is számos különbség van, amiket figyelembe kell venni, amikor kiválasztod a kezelés típusát és a klinikát is.

A lézeres kezelések között 3 fő típust különböztethetünk meg: PRK, LASIK, FEMTO.

A PRK a legrégebbi eljárás a 3 közül, azonban a FEMTO mellett a másik biztonságos kezelés. Hátránya, hogy a kezelés után néhány napig idegentest-érzés lép fel, valamint tovább tart a regeneráció. A kezeléshez csak egy lézerre van szükség, így az ára a legolcsóbb a 3 közül.

A LASIK kezelés drágább, és nem jár idegentest-érzéssel, hátránya azonban, hogy a másik két kezeléshez képest jóval veszélyesebb, így sok helyen már nem is alkalmazzák.

A FEMTO a legjobb a 3 közül minőségre, rövid felépülési idő, minimális kockázatok tartoznak hozzá, ára ennek megfelelően, és a 2 szükséges lézernek köszönhetően magasabb, mint a másik 2 megoldás.

Milyen a jó ruha webáruház?

Milyen a jó ruha webáruház?Ha rákeresünk Google-ben a ruha webshopokra, láthatjuk, hogy számtalan ilyen internetes bolttal találkozhatunk. Cikkünkben azokat a jellemzőket fogjuk megvizsgálni, melyekről a minőségi ruha webshopok felismerhetők.

Minőségi képek

Az internetes áruházaknál fontos, hogy a termékekhez minőségi képek tartozzanak. Divatcikkeknél pedig egyenesen elengedhetetlen, mivel túlnyomó részt a képek győzik meg a vásárlót a termékekről. Nézzük meg pl. a https://www.starboxdivat.hu/ webshopot, hogy minden termékükhöz egyedi, minőségi kép tartozik.

Mérettáblázat

A ruhák egyik velejárója, hogy az adott méret jelölése nem minden ruhánál, webshopnál ugyanazt jelenti. Ennek megfelelően a webshop felületén legyen feltöltve egy mérettáblázat (sőt, akár minden terméknél is lehet), melyet használni tudnak a vásárlók a megfelelő méret kiválasztásához.

Részletes termékleírások

Szintén fontos, hogy ne csak a képeket és a méreteket lássa a vásárló, hanem az adott ruhadarabok jellemzőit is, mivel ezek is sokat számíthatnak vásárlásnál. Itt olyan dolgokra kell gondolni, mint a ruha anyaga, mosási tanácsok stb.

Ügyfélszolgálat

Könnyen előfordulhat, hogy a képek, leírások, mérettáblázat sem elengedő információ egyes vásárlók számára, akik ilyenkor kérdeznének, érdeklődnének a cégnél. Elő kell segíteni, hogy ezt minél könnyebben meg tudják tenni.

Jól kialakított design

A webshop designja nem elhanyagolható a vásárlások szempontjából, mivel előny, ha a vásárlók könnyen megtalálják a nekik tetsző termékeket, és gyorsan, problémamentesen meg tudják azokat vásárolni, akár mobilon vagy tableten is.