Július 4. vasárnap
14.00 Hivatalos
Fődíj: -
II. díj (megosztva)
A mezők fehér lovagja / Nemes Nagy Ágnes Humán Szakközépiskola
Négy közjáték és egy elveszett lélek / Trastos Teatro
Mostohák / Apró Színház
III. díj (megosztva)
Marlon és Marion / Kompánia Színházi Társulás
Pernelle család / KörTeliKör
Különdíj
Álomevők / Soltis Lajos Színház
12.00 Update
Természetesen a hozzám legközelebb álló előadás még mindig a FÉM.
(Ezt itt úgy mondják: a legjobb.)
11.00 Finale
Az utolsó (zsűri) értékeléssel búcsúzunk a fesztiváltól.
Én is értékelek.
Miket kerestem?
Semmiképpen sem szakmai megfeleléseket. Ebben nem hiszek. A színház nagyon is gyakorlati és elméleti – egyben. És nagyon a jelent jelenti. S persze a múltat (honnan?), és a jövőt (mennyit?).
Az élményt igen. Amit nekem adott, s amit a körülöttem lévők által kaptam. (Játszók és őket nézők között.)
Kerestem a csendeket. A hazugságot és az igazat. Az őszinteséget.
A sokszínűséget.
A fehéret és feketét.
A kérdéseket. (Nem örültem a kapott válaszoknak.)
Nem viszonyítottam.
Hm. Elégedetten dőlhetek hátra. Kaptam mindenből: élményből, szépből, jóból, rosszból, indulatból, szemétből. És tisztaságból.
Nincs jó út. De! Nekem kedves: van.
Szubjektív voltam.
Köszönöm a lehetőséget!
És most következzék - halivudi jelleggel – a Cziczó Attila díjak sora:
Fődíj: Marlon és Marion / Kompánia
Legjobb női szereplő: Herczeg Anna / Fészek
Legjobb férfi szereplő: Valentin Vidinov / Melpoart és Benkő Péter Pál / Soltis
Legjobb mellékszereplő: Molnár Tamás / NNÁ Szki
Legjobb rendezés: Gyevi-Bíró Eszter / NNÁ Szki
Látvány: Marlon és Marion / Kompánia
Hang: Mátyási Róbert (gitáros) / JESZ
Csend: Részletek a bolyongás meséiből / Osonó
Mozdulat: Debreczeni Márton és Hantos Násfa / Kompánia
Mozdulatlanság: Forgalom / ARKT
Arc: Rafael Serrano Córdoba / Trastos
Katarzis: Bakkhánsnők / JESZ
Indulat: Részletek a bolyongás meséiből / Osonó
Erő: Részletek a bolyongás meséiből / Osonó
Líra: „A ragyogás kristály kockája” Táncszínház
Adaptáció: Fogyasztói kosár / VMG
Mese: A mezők fehér lovagja / NNÁ Szki
Közösségi díj: Soltis
Diákdíj: KörTeliKör
Vendégdíj: Fodor Tamás és Kemény Bandi
Zsűridíj: Uray Péter
Rendezői különdíj: Egressy Béni Kulturális Központ
Írói különdíj: Cziczó Attila és Formanek Csaba
július 3. szombat
22.30
A végére egy orosz mese maradt a Nemes Nagy Ágnes Szakközépiskola csoportjának előadásában. (Milyen hivatalos kezdés!) A mezők fehér lovagja. Volt itt minden. Csak kapkodtam a fejem! Tánc, zene, mozgás, bábu, ének, tér, látvány, gyönyörű és tiszta.
Mi hiányzott? Egy kevés. Amitől nem mondanám azt, hogy sok volt. Mert nehéz itt bármit kritizálni. Olyan mennyiségben és minőségben kaptunk meg mindent, hogy kritikának – egy laikustól – helye nincs. Ez egy fesztivál fődíjas előadás. Csak nem nálam. És nem Barcikán. (Gondolom.)
De megvan a legjobb mellékszereplő díjasom! (A bábu.)
Ám! Néhány megjegyzés és hasonlat. (Azokat szeretem.) Pont két éve láttam itt egy orosz diákszínházat. Énekeltek és táncoltak is. De úgy, hogy leröpültem a székről! Mesélni lehet gyereknek és felnőttnek. Ha ismered őket. Hogy milyen a gyerek, s milyen a felnőtt. Ezt jó tudni! És a végére: egy Trabantba bezsúfolt legtöbb ember világcsúcsa negyvenhárom fő. Az sok. (De egy Trabantba?)
19.00
Szeretem a Kompániát, és a barátaim. Vitának helye nincs, elfogult vagyok velük. Ennek ellenére még igazán nekem tetsző előadást nem láttam tőlük. (Jót, azt sokat. Csakis olyat!) Máig. A kedvencem immár a Marlon és Marion. 
Hányszor hiányoltam azt a kicsit, amitől pont olyan lesz egy pillanat, mint a természet innen és túl. Tökéletes. Jól csak a szemével lát az ember. A szív csalfa, az agy gép. A lélek léte pedig nem bizonyított. Ma kicsit elhittem. Hogy van. Mert beleláttam szívbe, agyba, és lelkeket is láttam. Lelkes és lelketlen, érző árnyakat. Emberi testek mellett, alatt, -ben.
A Kompánia megcsinálta a férfit és a nőt, nem megmutatta, csak fel. (Mutatta.) És megérinthettük. Jó a tapintása. És megint volt az a mozdulatsor, amit csak Marci tud partnerével, a zene, ami megszólal, az a szőnyeg alatti csipetnyi humor - amit nem cinizmusnak vagy iróniának hívnak -, és a látható munka, aminek „a” közösség ad értelmet. (Móziból kértem volna egy kicsit többet. És kevesebb cicit.)
Nem nyáladzok tovább, mert citrom is járna hozzá. Azt is elmondom, mi volt savanyú. Háy szövege.
Nélküle nem lehetne? (És hogy ne a férfi haljon bele?)
17.30
Először éreztem, hogy van rendezője egy előadásnak. A pécsi Janus Egyetemi Színház Bakkhásnők fehérszínháza alatt. (Euripidész nyomán. Fontos info!) Volt elképzelés és megvalósítás. Valaki akart valamit közölni, ehhez partnereket talált, társakat, s érthető nyelven, kisebb-nagyobb sikerrel ugyan, de megértette velem. Voltak gondolatok, amiket szívből magaménak éreztem. És voltak, amiket nem. Arányt nem mondok, mert nem lényeges. Hogy mi volt még? Az első katarzis. Így (el)pusztítani…! Hallottam én ebben a néhány napban elég velőtrázó sikolyt, hörgést, bőgést, kacagást. Halált is láttam. Pusztulást csak egyet. Ahogy a friss levegőt megéreztük egyszerre, egy lélegzettel, ahogy eltűnt fejünk fölül a fojtogató bezártság! Nem semmi. (Persze meglehetősen hatásvadász megoldás volt. Még ilyet! Ezeret!) Érdekes volt látni, ahogy (színészi)alakítások nélkül megszületik egy színház. (Vagymi.) És a színekről, színtelenségről, hangokról, térről, időről már nem beszélek, unom én is. Azért egy elektromos gitár(os) miket nem tud!Mit még? Az volt a meglepetés, hogy nem volt meglepetés. Azt kaptam, amit vártam: fiatalos, kapkodó, erőből erősnek látszani vágyó, határozott, nagyképű, becsvágyó, kedves és ellenszenves előadást. Maradandót. (Olyasmit.)
12.45
Az eszmecsere alatt megtudtam, hogy
a véemgés előadás zeneisége - konkrétan: zenéje - jó volt. (Fenntartásokkal, de egyetértek.)
az a jó, ha sok a fiatal. (Szerintem nem.)
a zsűrinek nem kell feltétlenül egyetértenie. (Ez jó.)
10.47 Update
Megszólalt! (Figyelek.)
10.30
A zsűri értékel.
Idén kellemes meglepetés. (A zsűri.)
Nem nyalnak-falnak, de folyik valamiféle diskurzus.
Ez jó.
Uray Péter egyre szimpatikusabb.
Ééééés...
...mindjárt megszólal Mr. Ksis!
9.30 Update
Hajnalban rájöttünk, hogy igazából értettük a bolgár előadást. (Mindent elmondtak.)
Megérkezett a Kompánia, Mr. Ksisnek van már nyelve.
Az alkohol őszintévé tesz. (Ezért nem kell innom, haha.)
július 2. péntek
24.00
Mai összegzés.
Külföldről generációk érkeztek, míg a magyar résztvevők átlagéletkora – Nagy Gáborostul – 17,8 év. Érett(ségi)?
A délelőttök lassúak, a délutánok álmosítóak, az esték fizikailag elviselhetetlenek.
Alig értjük egymást. Távolról.
Nagyon értjük egymást. Közelről.
Szinte már örülök, hogy a fémezésünk itt senkinek sem tetszett. Más(ok) vagyok/vagyunk. (Na, jó, nárcisztikus demagógia á la czatti!)
Barcika színes, megindító, felkavaró, indulatokat szülő, láncra nem fűzhető, szabad. Huszadszor.
23.30
Három előadást láttam egymás után, egy-egy cigiszünettel megszakítva. Barcikai gyors. (IC)
Vacsora után a suli tornatermében kezdtünk. Tömjénfüsttel átitatva, harangszótól átszellemülve adtam át magam a spanyol Trastos Színház Négy közjáték egy elveszett lélekének.
És megjött. (Az elveszett lélek.) Bunuel hajléktalanja botorkált be a nézők között. Az első figura a fesztiválon! Majd jöttek a többiek. Hófehérke Walt Disneytől, a Sárkányfű árus, és Fernandel unokaöccse. (Nem ám!)
Aktualizáltam. Hosszú, dallamos spanyol mondatok informáltak volna a történtekről. Nem értettem. Nem hiányzott.
Mert csodát láttam. Azt a csodát, amitől amatőr lehet egy amatőr színház. Végre! Hosszú szünetek, bájos mozdulatok, humor, erő, erőtlenség, kedvesen komolyan vett (szín)játék.
Pörgött a latin, mintha egy menőmanó epizód elevenedne meg a kitágított orion tévénken!
Kedvenc jelenetem, amikor az élőhalott a zsűrielnök és Mr. Ksis között állva hadonászott.
(Szalontüdő II. - a hajléktalan visszatér.)
De jó is volt! (Végre tapsolt a magyar. Aki ott maradt.)
Megfigyelőmtől hallottam, hogy a legjobb mellékszereplő díját a technikus hölgy vitte el. Mi is érzékeltük.
Mert nem volt tökéletes az előadás.
Ezért lett tökéletes. (SZÍNHÁZ.)
Füstöltünk egyet – tömjénesnek képzeltem -, és máris a színházban hallgattuk a remek bolgár marketinggel magyarosított kábszert. (Megvettük. Előre.)
És elkezdődött. Bolgárul. (Bulgárul?) Színes volt. (Nagyon.) Hangos. (Szintén.) És ötletes. (De annyira, hogy lehetne kölcsönözni tőlük évekig!)
Mit láttunk? Nem tudom. Lehet, hogy vicces volt, lehet, hogy magvas, lehet, hogy tanulságos. Kitől kérdezzem meg?
(Elárulom: felirat.)
Melpoart társulat: Tangó kutyáknak.
Bolgárok. És nagy arcok! (Tényleg.)
És búcsúzásként, mintegy jóéjszakát kívánva, megérkeztek a végzős drámatagozatos diákok, rengeteg fém eszközzel kezükben. (Ez valami vicc?)
És a fogyasztói társadalomról etűdöztek nekünk. Úgy vettem észre, mostanában ez tananyag a VMG-ben. (A fogyasztói cuccok.)
A 12. D Fogyasztói kosárral kedveskedett nekünk. Köszönjük szépen!
A szép, érthető, artikulált beszédet, a pontos improvizációkat, a hiteles életábrázolást, a véemgés magabiztosságot, a mindenre kiterjedő figyelmet, a bújtatott demagógiát.
És Andrej odakünn hegedült.
Órai anyag érkezett Barcikára. Vizsgaanyagot láttunk. Nem osztályozunk.
A színházat kérjük számon! (Jaj, ez többes szám, eszküzimoá!)
Olvasgattam mostanában egy ’74-es cikket a második barcikai fesztiválról. Kopottas fényképpel, elszánt arcú fiatalok feszítenek fekete ruhában: szemtelenül fiatal színházcsinálók.
És ma milyen boldogok lehettek azok az egykori – mára már megöregedett, egykor szemtelenül fiatal - ifjak, hogy megint átélhetik! Ugyanazt.
Avitt, megsárgult, egy helyben álló. Száguld mellette a kor. (Osztály.)
Itt megállt az idő.
Játszd újra Sam!
(Jaj, ne!)
18.30 Update
A győri Tartuffe aktiálpolitikai kérdéseket feszegetett. (Tudtam.)
Nem Hamupipőke, hanem Popelka. (Nem tudtam.)
Süti a mi C. Ronaldonk. (Tudtam.)
A magyar fellépők fele diákcsoport. (Hm?)
17.30
Annyira akartam, hogy legyen végre csend! Zene nélkül, csak a testek hangjaival. Lett.
Nehéz egyébként megszólalnom. (Virtuálisan.) Mit mondhatnék? Végig csinálták, minden elismerésem. Négy ember létezett együtt a színpadon, erős koncentráltságban. Testek mozogtak. Kár, hogy arcokat nem mutattak hozzá. (Pedig erős nyersanyaggal dolgozhattak.)
És ennyi. Nem értettem. Történet? Kapcsolatok? Vártam. Hiába...
A lett ARKT mozgásszínház Forgalom című előadását láttam.
Inspirációt és egy szép, mozdulatlan befejezést kaptam.
És rengeteg ötletet. (Lopni fogok.)
10.40
Tart az értékelés, éppen az Osonó előadásáról folyik vita. (Civilben nem félelmetesek, jófejek, bár kissé mogorvák.)
Én is értékelek. Reggelire, vaj nélkül. Eddig mézes-mázosakat írtam, s jórészt ma is megegyezek magammal, haha. Igazából sem kiugróan jó előadást nem láttam (van ilyen?), sem fájóan rosszat. Egy szint. Indulatok, érzelmek, lelki- és testi reakciók felszínre lapátolásában vannak különbségek. Hatott vagy nem? - kérdezik, s a válaszom: igen. (Vagy nem.) Bizonytalan vagyok, nem értek meg néhány üzenetet (nem akarok megérteni?) néha félreértek jeleket, de - szerencsére - elég gyakran együtt létezem az alkotókkal.
Amatőr színházat nem nagyon találtam a fellépők között. A KörTeliKör. A többi csoport lebeg a két szint között. Színház akar lenni ma minden társulat. Hol van a báj? (Kedves czatti, te is figyelj oda, mert mehetsz a sarokra ezresé'!) Erő bezzeg, tonnányi!
Esténként jókat beszélgetünk. Főleg fészkesekkel és Csabával. Hm.
Itt tartunk. Ma. Manapság.
július 1. csütörtök
22.30
Mesét láttam. Apró (Színház) mesét, a Mostohákat. Nehéz bármibe belekötni, nehéz megszeretni is. Hamupipőke nem kedves nekem. Itt sem. A gonosz mostoha ellenben levesz a lábamról. Most akkor? hat éves fiam kellene ide (a nagyobbik, a tizenöt éves itt van, ő rajong érte), mert ki mondja ki? A gyerek. Szerettem volna azzá lenni megint. Most nem ment. Kicsit túlspilázta a csapat. Mindenből sok volt, így lett kevesebb. Nagyon összerakott munka ez, látványban, képben, hangban, szövegben. Minden ki van találva. nekem nem is maradt semmi. És a fantáziám? Szeretek ám játszani én is!
20.20
Nem! (De.)
Úgy gondolom, kiközösítettem magam itt a fesztiválon. Nem tetszett az Osonó Színházműhely...
Kezdődött a csendrendelettel. Mi?
És végig, tovább. Elsőként erős bemelegítésnek tűnt. Aztán félelmetesebb lett.
A demagógia színpadi megfelelője a Részletek a bolyongás meséiből.
Miért? Mert akaratos. Mert kijelent. Mert helyettem dönt .
Nem!
Nem akarok könnyeket értem. Nem akarok megváltást és feloldozást.
Perverz és álhatatos.
Kiskompánia.
Lebácsiznak.
Izmus?
Tehetséget, akarást, erőt, közösséget erre? Miért?
Tűnődöm közben. Mi is van? Indulatos lettem? Hoppá! Ez a cél? Akkor siker. Elutasítom. Tehát más vagyok. Más oldalon állok? Egyedül?
Utálom magam, mert nem ittam a borból, ami tiszteletlenség.
Utálom magamban, hogy kedvesen mosolygok vissza lánynak, pedig nem élvezem az előadást.
Utálom, amikor színházat csinálók önös érdekből felhasználják a színpadot... blablabla.
Utálom, hogy látszik rajtam.
Utálom, hogy nem látszik rajtam.
Utálom, hogy megvezettek, mert utolsó mondatnak azt szántam, hogy az igazán karakán az lett volna, ha meg sem hajolnak a végén.
Nem hajoltak meg.
Egynull oda.
Nem akarok csendben maradni! Ordítani akarok.
De nem velük.
Sem ellenük.
Akkor?
18.40
KörTeliKör – Pernelle család.
Kivonatos klasszikus lájtos mai magyar szlenggel. Se több, se kevesebb.
Egy nagyon jópofa csapat (ennyi szimpatikus arcot ritkán lát az ember) csinált színháza(cská)t.
Röviden: Tartuffe még mindig egy szar alak. (De megszívja.) Hm. K.élet.
17.00
Mozgás- és/vagy táncszínházat nézve az a helyzet, hogy a kevés értője vagy könnyes szemmel bólogat, vagy zártszájjal rázza a fejét, a többség – a nemértők - pedig előbb vagy utóbb feladja. Igen. Számomra nincsen tétje a szó nélküli színháznak. Hogyha harmonikusan mozog, akkor kész van, ha össze-vissza, akkor lebukott. Nincsenek szintjei a nemmozgásnak.
Többször feladtam a horvát Kocka Társulat Zárt ajtók mögött c. előadása alatt. Már nem érdekelt. Fájt. Aztán visszatértem. (Többször is!) Miért? Milyen volt ez a nekem-idegen-színház? Egy szóval megmagyarázhatom: szép.
És lassú. És ügyes. És okos. Megrázó!
Egy történetet láttam, közép-európait. És színházat. Szavak nélküli mondatokat (nagy szavak!) hallottam. Történelmet, múltat-jelent-jövőt.
Lekötött.
Akkor nem volt az (mármint színház), amikor táncoltak. Nem jött össze.
Mégis az esztétika, a jelen, a szubjektív szépérzet, az "én" azt mondatja velem: tetszett.
A színek, tárgyak, bútorok, és az arcok, és a zene tették színházzá. Nekem.
11.00
Korán keltem. Négykor. Dédé fütyült az ágyában, az előtérben egy madár repült el fölöttem, Süti aludt az ébresztő zenéje mellett, a portás néni sehol sem volt, két perc alatt értünk az állomásra. Keveset aludtam. Mert Barcikán vagyok.
Most éppen a zsűri értékel. (2/3)
június 30. szerda
23.00
Ez az első napom egy nagy rohanásban összegződött. Fesztivál van.
Bemutattuk a FÉMet, s minden létező adaptációs probléma ellenére szívből örülünk, hogy két óra alatt sikerült egy vadidegen színpadra tenni az előadást. Sok szépsége van a színháznak, ezek egyike az idegennel ismerkedés. Közönséggel, játéktérrel, nációkkal, ízlésekkel.
Délután lelkiismeretesen megírtam első jelentésemet, de a technika ördöge ketresztbe tett, így most ápdételem. Sajnos a román Ludic Színház Ír költemény hegedűre és lélekre című előadását nem láthattam - hiszen saját előadásunkra készültünk.
Olvassátok Csabát, igazat mond.
S most íme, a délutáni élményeim:
18. 00
Megnyittatott (van ilyen szó?) a fesztivál, lelkes, meghatott emberek itt is ott is (színpadon és nézőtéren), harmnincnyolc éve kezdődött, ez a huszadik, jó itt lenni, kész történelem.
Az első elődást is meglestük. A celldömölki Soltis Lajos Színháztól a A végzetes szerelem játékai című komédiát. Belelestünk. Mert játszottak velünk a celldömölkiek, manipuláltak, céljuk volt, gondolom, én megettem. Archetípusok sora a deszkákon, deszkák a deszkákon, színház a színházban. Egy blődli történet is (vagy nem?) kavargott a fehér arcok között / mögött / mellett. Sok és kevés. Sok volt a jel, de annyira sok, hogy rossz helyett jót tett. Nekünk is. A fesztiváloknak egy fontos feladata van (na jó, több is, de most ezzel foglalkozom): megismerni a mást. Néztem őket - nem először -, s arra gondoltam, igen, ilyet is lehet csinálni. A színház színes világ. S nem feltétlenül akarok is ilyet csinálni, de tudom, tudjuk, hogy van.
A Soltis Színház kifinomult eszközökkel varázsol, teret is időt tölt be és ki. (Térhasználatból jeles!) Amit ezen a szinten tudni lehet, az már az övék. Mire gondolok? Üzentek, s megértettem az én részem. A maszkok mögé rejtett titkokat, a felnagyolt játékot, gesztusokat, azt, hogy mindet többször elmondanak, s mégis marad bennem kíváncsiság. Benkő Petinek volt egy rövid anti-monológja, ami a legtöbbet segített nekem: kik vannak az (ál)arcok mögött.
És eljutott hozzám az egyetlen csupasz arc üzenete is.
Nem hagyom ki hiányérzetemet sem. A táncokat unalmasnak éreztem. És hosszúnak az előadást. (Ismerős szitu, haha.) A kiszólások nem szóltak ki. Pedig vágytam rá! (Mentem volna, ha tényleg hívnak.)
Összegezve: kellemes és hasznos órát ültem végig, s bár más világban élünk, másképpen látjuk azt, elférünk egymás mellett, van hely mindenkinek. Csak töltsük is ki azt. (A helyeket.) Színjátszani jó.
(És még egy: kedves színjátszó magyarok, örülni - értsd: tapsolni - is megtanulhattok, nem fog fájni. Egy nyelvet beszélünk. Hm?)
14.00 
Megérkeztünk! Mától Barcika is egyik (kedves!) fesztiválvárosom lett, hiszen csak színjátszóként lézengek errefelé. Más lesz ez az idei, jubileumi is, ugye, pluszban fellépünk a Fészekkel. Két év alatt szinte ki sem mozdultunk az Új Színházból, most meg egy hónap alatt négy fesztivál. Pfú!
Mire is számítok? Barcika az Barcika, így a jóhangulat garantált. A hazai amatőr színjátszás krémje(?) lesz jelen, és ugyanannyi nemzetközi előadás. Lesz haverkodás, vállveregetés, barátkozás, kapcsolatteremtés, ahogy lennie kell egy ilyen találkozón. Lesznek viták, hogy miért nincs itt az, és miért van itt ez. Lesz vita a zsűrivel is. És lesz nagy egyetértés is. Vegyes lesz itt minden. (Még a saláta is. És ez humor akart lenni.)
Most megyünk pakolni, szállást foglalni, kaját lerendezni. Aztán kezdődhet!
Hegedüljünk...
Függönynapló 1. - Kazincbarcika 2008.
