Kevés embernek adatik meg, hogy végigkísérje egy fesztivál közel negyven évét. Az idei barcikai találkozón több olyan ember is jelen volt, aki szinte a kezdetektől rajongója a fesztiválnak, amely beírta magát a magyar színháztörténetbe.
A szervezők – névváltozások, vezetőváltások, munkatárs-váltások után és ellenére – töretlen hittel harcolnak ezért a rendezvényért, s hadd jegyezzem meg, szerénytelenség nélkül, magam is tizenhat éve tartozom a csapatba.
Jó lenne, ha egyszer kellő idő és energia adódna, hogy összegezzük az ifj. Horváth István Nemzetközi Színjátszó Fesztivál eddig eredményeit, hatását és kapcsolatteremtő viszonyrendszerét… Talán egyszer erre is adódik lehetőség.
Az idei találkozó szervezése, noha időben elindult, mégsem teljesen úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt terveztük. A nagyobb szabású tervekhez szükséges támogatások olyan sokáig lebegtek, hogy végül nem is érkeztek meg. Kazincbarcika város és az Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ munkatársai erőfeszítéseinek köszönhető, hogy a huszadik alkalommal megrendezett fesztivál megvalósulhatott, méghozzá a megszokott körülmények és feltételek szerint.
A fesztiválra meghívást kapott együttesek közül először a német csoport mondta le a részvételt, mivel rendezőjük megbetegedett. Ezt követte a francia színház lemondása, mivel nem tudták összeszedni az utazáshoz szükséges támogatásokat. (Ismerős.) A végső ”csapást” az iráni színház levele jelentette, akik nagy, aktív készülődés után azért voltak kénytelenek távol maradni, mert nem kapták meg a beutazáshoz szükséges vízumot – noha igyekeztünk kapcsolatok révén segíteni is az ügyben. Igaz, sokat nyertünk azzal, hogy az irániak helyére meghívtuk az Apró Színházat, akik helyhiány miatt az első körben kimaradtak a meghívandók listájáról.
Érdekes, hogy még egy ilyen véletlen közrejátszott a fesztivál végső képének, eredményeinek kialakításában. A Soltis Lajos Színház a balassagyarmati Madách Imre ISzN – a Kamarajátékok fesztiváljá-n nyerte el a részvétel lehetőségét. Időközben beneveztek egy másik előadást is, de a játékszabályok értelmében egy csoporttól egy előadást fogadunk. Mivel azonban egy „megnyert” (A végzetes szerelem játéka) és egy „nevezett” előadás volt, lehetőséget kaptak arra, hogy versenyen kívül bemutathassák a másikat, vagyis az Álomevők-et. Amelynek frenetikus sikere lett.
No, de kezdjük az elején, hogy valamiféle áttekintést kapjunk arról, mit is láttunk Kazincbarcikán, 2010-ben.
SOLTIS LAJOS SZÍNHÁZ – Celldömölk // A végzetes szerelem játéka
Rendezte: Katona Imre
Felmerültek bizonyos párhuzamok – Fodor Tamás idézte legendás előadások és alakítóik – valamint a mai színházcsinálók között. Persze, ez maga a folytonosság; valaha megrendezte az előadást Ruszt József az Universitas Együttessel, játszott benne többek között Jordán Tamás, a társulat későbbi vezetője a mai rendező, Katona Imre lett, Soltis Lajos pedig Fodor Tamás Orfeo társulatában volt egy ízben beszédtanár… (Ez ugye gyönyörű?)
Sajnálatos módon a párhuzamok okán eleve szeretettel kezelt előadás most nem mutatta a megfelelő formáját. Szinte egyöntetű vélemény volt, hogy a tér rossz megválasztása eredményezte a távolságtartó és hatástalan előadást, amelyben megkérdőjelezhető a színészek személyes viszonya a szerephez, sőt, a személyesség maga is. A rossz tér nehezítette a kommunikációt, s a commedia dell’arte világát megidőző maszkok is problémát okoztak egyes nézőknek. Az izgalmas mozgás-világ, a feszes, szép telítettségű képek, a bravúros eszközhasználat, a szépen bonyolított történet ellenére, az előadás nem lett sem a zsűri, sem a nézők kedvence. (Magánvélemény: az előadás költőisége sérült legjobban a rossz tér miatt.)
LUDIC DIÁKSZÍNHÁZ - Iasi, Románia // Ír költemény hegedűre és lélekre
Rendezte: Aurel Luca
A román csapat visszatérő vendége a fesztiválnak, több ízben arattak fényes sikert, s szinte mindig a megérdemelt meghívást igazolta előadásuk. Ez a mostani produkció is erőteljes színészvezetést, intenzív színészi jelenlétet mutat. Igaz, a hatás messze elmarad attól a szinttől, amit máskor már tapasztaltunk játékukban – feltehetően azért, mert a kifejezetten verbalitáson alapuló megoldások a nyelvi nehézségek miatt gyöngítették benyomásainkat. Költői színházat láttunk, erős karaktereket, néhány szép képet – amikor az újságpapírból (ez egyébként visszatérő eszköze a Ludicnak) mintegy sírt emel maga fölé a szerelem emlékére a hősnő… A zenei dramaturgia sokszor aláhúzta, emocionálisan megerősítette az epikusan éppen felelevenedő emlékképeket, de ritkán ellenpontozta kellőképpen a szituációt. Mégsem sikerült elég erősre a tagolás, a keretek nem lettek elég feszek, s így bizony halványabb emlékeink maradtak.
FÉSZEK SZÍNHÁZ / koprodukcióban az Új Színházzal – Gárdony-Budapest // FÉM
Írta és rendezte: Cziczó Attila
Az előadás egy sikeres pályázat eredménye, amit az Új Színház hirdetett meg. Fiatalos, kifejezetten újszerű mondanivalót kereső pályamű, amely előadásának egyik tartópillére a társulat tehetséges „vendégművésze”, Sütő András Miklós. Az előadást méltatók sok ellentmondást véltek felfedezni, a színészi játék egyenetlenségétől a jelenetek szkeccs-jellegén át az ismétlésekig. A legnagyobb hiányérzetet talán a drámai forma hiánya jelenti, hogy az előadás nem lényegül át igazi színházzá, és komoly dramaturgiai problémák is előkerültek a szakmai beszélgetés során. S miközben a csapattal végzett remek műhelymunkát mindenki elismerte, a valódi kérdések feszegetését többnyire hiányolták.
A RAGYOGÁS KRISTÁLY KOCKÁJA – Sisak, Horvátország // Zárt ajtók mögött
Alkotópáros: Jasminka Petek Krapljan, Jasmin Novljakovic
A rendkívül igényesen színpadra álmodott képek ismerős, ám az esztétizálás erejénél fogva mégsem eléggé szívünkbe maró, kevésbé intenzív víziókat idéztek fel. Lassú és kitartott mozgások – kevés, sokszor ismétlődő táncos elem, a tér és az azt széttörő gesztusok, néhány remek díszletelem jellemzi az előadást. Sajnos, az előadás sokszor gondolkodik „előre”, nem adja meg a meglepetések feszültségét. (A szakértői vélemények dacára a sorok íróját sokszor magával ragadta a fegyelmezett és pontos munka, a zene és a képek természetesnek tűnő koherenciája. Igaz, a feszültségeket, és a szekrény mások által várt mágikusabb jelenlétét magam is hiányoltam.)
OSONÓ SZÍNHÁZMŰHELY – Sepsiszentgyörgy, Románia // Részletek a bolyongás meséiből
Rendező: Fazakas Misi
Rituálé, pszichodráma fizikai színház – ezek a jellemzők mind elhangoztak az Osonó előadásával kapcsolatban. Az erős érzelmi és fizikai intenzitású színészek, a dinamikailag megkérdőjelezhetetlenül erős jelenlét, az erős színházi jelek és a happeningszerű jelenetek mind-mind lenyűgözőek. Ugyanakkor a színházi jelen sokszor zárt belső világra jellemző – vagyis a nézőt kirekesztő jellegűek, a kitárulkozós monológok pedig menthetetlenül privátok – s így kissé viszolyogtatók. Az előadásnak ráadásul többször vége van – megjegyzem, van felemelő, kollektív és kelletlen vége is. Ahogy a megbeszélésen elhangzott, a legfőbb probléma talán az, hogy az előadás folyamán valójában nem tudunk meg többet a világról, egymásról, és a szereplők önmagukról sem. A szertartásos elemek amennyire vonzóak, annyira taszítanak is. A szakmai beszélgetésen a legfőbb konklúzió az volt, hogy érvényes színházi formát kell találni a csapat erős mondanivalójához.
KÖRTELIKÖR TÁRSULAT – Győr-Budapest // Pernelle család
Rendezte: Varjú Nándor
A szimpatikus és egészséges fiatal színházi közösség létrehozta a saját Tartuffe-előadását, olykor átgondolatlanul, máskor megoldásokat – de legalábbis fontos erkölcsi kérdéseket felvetve az eredeti művel kapcsolatosan. Igaz, válasz nem születik – a fiatalok állásfoglalása nem teljesen nyilvánvaló, nem lép túl a hitvitázó téziseken, s a színészi játék is egyenetlen. De vannak pontosan vázolt viszonyok, s a mű keresztmetszete érvényes pontokon mutatkozik meg. Izgalmas, ahogyan nyilvánvalóvá teszik, hogy Orgon a hit nyelvén kommunikál Tartuffel, s így megingathatatlan önnön hitében. Újszerű az alkalmazott fordítás nyelvezete, fiatalos és stílszerű. Ám az eredeti viszonyrendszer mintha sérülne, érzéseink felemásak.
APRÓ SZÍNHÁZ – Budapest // Mostohák
Rendezte: a csoport
A gyerekeknek szóló meseelőadások, általában színházat akkor szívemhez szólóak, ha a gügyögést, és a gyermek degradálását mellőzve értékközvetítésre vállalkozik. Az Apró ezt teszi. Karakteres, saját nyelvű színházat csinálnak, amelyben a játékosság és az álom lebegő varázsa ötvöződik a groteszkkel. Előadásaik feldolgozásmódja költői, amelyet időnként profán ötletek ellensúlyoznak. Remek és különleges zenehasználat, pontosan rajzol és érdekes karakterek jelennek meg – igaz, elhangzott, hogy jelen esetben nem sikerült megoldani a főszereplő Popelka gyermekből hajadonná serdülésének folyamatát. A képzelet felszabadító ereje, a jóság örvényébe szédülő, és abban magára lelő mostohatestvér olyan pozitív üzenetet küld a nézőknek, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt, amely felemeli és boldoggá teszi őket. Sajnálatos, hogy a szépen kigondolt képek és anyaghasználat most nem mutatta a szokásos igényességet. (Mentségükre szóljon, hogy a csoport voltaképpen az utolsó pillanatban került a programba, az iráni csoport helyére.
ARKT – Liga, Lettország // Forgalom
Tiszta, egyszerű tér, erős karakterek – az elemzések pozitív kiemelései ezt hangsúlyozták, miközben a négy színész által produkált akciók többnyire intenzív séták, kevés valódi energiával teli mozgás. Egyéni megoldások a távolságtartásra. A szakmai beszélgetés rendkívül hosszúra nyúlt, a kérdések és a válaszok épphogy csak súrolták egymást. Valójában az előadás fizikai megnyilvánulásai a legkevésbé sem táncosak, s ezek a problémák nehezítik az elfogadást. A táncosok minél pontosabb metakommunikációs kifejezésre való törekvései pedig megnehezítik a táncos kommunikáció jelenlétét. Repetitív, strukturalista mű. (Bevallom, magam kissé mondvacsináltnak s ugyanakkor pontatlannak éreztem az egész előadást, viszonyokat. Az ismétlődések miatt tökéletesen elveszítettem érdeklődésemet, s csak nehezen tudtam az előadást a végéig követni.
TRASTOS TEATRO – Cuenca, Spanyolország // Négy közjáték és egy elveszett lélek
Rendezte: a csoport
A spanyol csoport előadása bizonyította azt a tételt, miszerint a szöveg nem értése még nem ment fel az előadás élvezhetősége alól. Minden stíluselem a helyén volt, felszabadult komédiásokat láttunk a színpadon – a felnőtt korosztály klasszikus amatőr színjátszását. A színészek nagyon erős kapcsolatrendszereket építettek fel, a különböző karakterek következetesen és plasztikusan rajzolódtak ki. Az előadás erős, réges-régi klisékkel dolgozik, de a színészek élettel töltik meg azokat, s szabad asszociációkat nyitnak a tágabb értelmezés felé. Harsány, erős játékuk egy szeretnivaló kultúra küldötteinek megnyilvánulása, produkciójukat a dramaturgia problémák ellenére ízléses és összehangolt előadásként éltünk meg. Ahogy a lengyel zsűritag mondta –, olyan volt, mint az érett spanyol bor zamata, sokáig őrizzük ízlelés után. Jellemző a Trastosra, és egész jókedvű fesztivál-jelenlétükre, hogy sikerükért a közönséget dicsérték.
MELPOART – Novi Pazar, Bulgária // Tangó kutyáknak
Írta: Dušan Kovačevic
Rendezte: Zalti Zlatev
A Balkán legfontosabb szerzőjének tartott író darabja valószínűleg a nyelvi humortól és a remek beszólásoktól hemzsegő patronokkal van teli. Csakhogy mi – szegény magyar nézők – ebből egy szót sem értettünk. Talán ez volt a legfontosabb gondunk az egyébként a Balkán-mítosz groteszk darabját képező előadással. Robosztus erő, infantilizmus és fergeteges ötletparádé, expresszivitás és burleszk-elem villódzott a színpadon – ám hiába a kínálkozó Übü-párhuzam, a szimpátia, a felfokozott intenzitású színészi játék; a legtöbb néző belefásult a folytonos üvöltésbe, a geg-halmazba, a meghaló majd feltámadó szereplők éppen aktuális létállapotát firtatásba, a verbálisan össze nem kapcsolt, tehát számunkra értelmetlennek megmaradt cselekménylánc logikai felépítésének kísérletébe. Mondhatjuk, hogy nem működött a nézői dramaturgia. A szakmai beszélgetés résztvevői gyönyörűket mondtak; szláv bujaság, a vásári bábjátékra hajazó játékmód, túlburjánzó, teátrális pillanatok – bár lengyel zsűritagunk bicskája is beletörött az értelmezésbe – nagyon sokan egyszerűen csak a túlburjánzást érzékeltük. A csapatnak minden intenzitása ellenére sem sikerült a nézőket magával ragadni.
VMG – KIMI 12.D. – Budapest // Fogyasztói kosár
Rendezte: Golden Dániel
Jó volt igazi diákos előadást látni – megítélése persze nem volt egyértelmű. A színpadi egyveleg a játszók véleményalkotását tükrözi, a reklámokról, a fogyasztói társadalomról, pláza-cicákról és társaikról, bár, ahogy nagyon szellemes zsűri-megjegyzésként elhangzott, olyan buták semmiképpen nem tudnak lenni, amint „igazi” mintáik. A fiatalok felszabadult, sok esetben akár emblémákat teremtő, gesztusértékű ötleteit – ilyen volt például a vásárlókocsi-toló-kezű emberek megjelenése – izgalmas zörejek, hang-effektek kísérték. Ami egyértelmű hiányossága a csapatnak (bár sajnálatos módon más diákcsoportnál is jellemzően megemlíthető), az a beszéd-állapotuk. Sok minden nem működik az előadásban, elhibázott például a világítása, gyakorta maradnak a felszínt csupán karcoló szinten, nem nagyon keresik a kiutat a felmutatott és elítélt világból. Inkább olyan, mintha beletörődnének sorsukba, úgyis beszippant majd mindent. De ne legyünk szigorúak, kevés színházi tudást – de mégiscsak jóízű és koncentrált, bár kissé belterjes játékot láttunk. Az utolsó – a brechti színházat idéző song – kifejezetten remek.
JANUS EGYETEMI SZÍNHÁZ – Pécs // Bakkhánsnők – Euripidész nyomán
Rendezte: Balogh Attila
Különös, kezdetben erős, intenzív előadást láttunk, amely sok vonatkozásban meglepő hatásokkal operált. Rendkívül sok ígéret, meglepően izgalmas figurák, a színészi jelenlét már-már görcsös voltával operáló meghökkentő jelenetsorok – az eredeti dráma légkörét idéző, ám attól sok vonatkozásban elrugaszkodó és elmaradó előadás. A legendás egyetemi színjátszás legjobb korszakait idézi a pécsiek merész asszociációkkal, rendkívüli vizualitással, sajátos mozgáskarakterekkel és az élő zene különleges alkalmazásával készült produkciója. A szakmai beszélgetés konklúziója szerint az ígéretek nincsenek megvalósítva, a szereplők közötti viszonyok nem elég pregnánsak, a feszültség egyszer csak alábbmarad. A zsűri a nézővel való igazi találkozás elmaradását hiányolta legjobban. Számomra nagyobb kérdés az eredeti dráma üzenetének megfejtése – hogy mit mond, mit jelent a játszók számára az ősi mítosz; a benne rejlő erkölcsi kérdések és válaszok; a motiváció, amiért elővették éppen ezt a drámát. Hiányérzetem van. Ugyanakkor el vagyok varázsolva a színváltástól, egyike a legteátrálisabb, mágikus dolognak, amit színpadi átrendezésként láttam.
KOMPÁNIA SZÍNHÁZI TÁRSULAT – Budakeszi // Marlon és Marion
Rendezte: Lukács László
Háy János novellái ihlették az előadást, ami furcsa, bizarr vizualitás és megfejthetetlen asszociációk sorozata, már-már misztikus egyvelege a férfi-nő kapcsolat értelmezési lehetőségeinek. A szövegek érzelmes, sőt, időnként szenvelgő mondatai között meghökkentő tisztaságú és bonyolultságú, mégis tömény képek adják az előadás különös atmoszféráját. A társulat tagjai felkészült színészek, akik képesek rendkívül intenzív és expresszív erővel lenni jelen, érzékeltetni a megfejhetetlen emberi viszonyokat – ami mindig is a színházi legizgalmasabb pillanatait adja. Gazdag zenei világuk, kiváló és példaszerű eszközhasználatuk; s mégis, a szépségek ellenére ez az előadás zavaros lesz, szétesik, tagoltsága pontatlan, s mi csak egy igazi élmény szétfoszló lehetőségét kapjuk.
NEMES NAGY ÁGNES HUMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA – Budapest // A mezők fehér lovagja
Színpadra alkalmazta és rendezte: Gyevi-Bíró Eszter
Minden jó, ha a vége jó – így szól a mondás. Bevallom, nagyon jólesett, hogy ez az előadás zárta a huszadik ifj. Horváth István találkozót – úgy érzem, erőt adó és a színház-hívőket bizakodással töltő előadást láttunk. Az előadás egyszerre esztétizál és kikacsingat, energiadús, izgalmakkal teli, szívhez-szóló és humoros. Gyönyörű a felépített hangzásvilág, amely egyedi akusztikai erővel bír, tiszta és átgondolt a mozgásképlet, pontos a tér és eszközhasználat. Az előadás meglehetősen stilizált látványvilágát is igényesség jellemzi. Ám miközben világos szándékok rajzolódnak ki, elmaszatolt, megoldatlan a háttérben időnként elhatalmasodó zűrzavar – ez főként a zaj-effektekre vonatkozik, a szövegértés rovására megy a játék szabadsága. A szereplők magas fokú intenzitással és érzelmi töltettel vannak jelen, így közvetítik a láncmese-fordulatokkal teli történetet. Igazán kevés hiányzik ahhoz, hogy éppen a jellegből adódó ismétlések egyformaságát megoldják. A kérdések, amelyeket a mese felvett, pedagógiai szempontból is rendkívül fontosak; barátság, szerelem, harc a rossz ellen – a választások mítosza. A rendkívül impozáns, nagy hatású előadáson – amelyben eddig is rengeteg fegyelmezett munka van – volna még némi pontosítani való. Ám mindennek ellenére nagyszerű színházi élmény volt.
Azt gondolom, nem ez a fesztivál volt a hosszú idő alatti legjobb, legkiemelkedőbb. De ismét bebizonyosodott, hogy a jó színház nem csupán a pénz függvénye, sokkal inkább a tehetség dolga. És a hité – miszerint a színházat „csinálni” kell!
Fotó: Barsi Gizella
http://picasaweb.google.hu/gbarsi/IfjHorvathIstvanSzinjatszoFesztival#
