„A színészi alkotás azon formáját, amikor a színész nem előre megírt szöveget mond, illetve nem előre begyakorolt szöveget játszik; hanem egyidejűleg maga találja ki, és adja elő mindkettőt” – állítja a színházi kislexikon. Azonban számos rögtönzésben rögzített a szöveg, vagy a játék – „egyidejűleg” csak a másik tényezőt találja ki és adja elő a játékos. „Az alkotás és előadás egyidejű folyamata” – állítja egy másik definíció. Maga a szó az olasz „váratlan” („Improvisso”) kifejezésből honosodott meg számos nyelvben.
Váratlanság és egyidejűség az improvizáció lényege, tehát a „rögtönzés”. Tehát nem nevezhető rögtönzésnek, egy olyan helyzetgyakorlat, amit a játszók alaposan megbeszélnek, kidolgoznak, vagyis rögzítenek; hiába hozzák ők a szöveget, hiába formálják meg egyedül (rendezői segítség nélkül) a játékot.
Rögtönzés és helyzetgyakorlat
Érdemes megkülönböztetni ezt a két munkaformát, hiszen más színészi készségeket, máshogyan fejlesztenek. Ezért máskor, másért alkalmazhatóak a színészképzésben, illetve a próbafolyamatban. Egy alaposan átbeszélt, pontosan kidolgozott helyzetgyakorlat - legyen az fél perces, vagy negyedórányi; készüljön három perc alatt, vagy órák hosszat – módot ad a közös gondolkodásra és elemzésre, az árnyalt, többé-kevésbé elmélyült megközelítésre. Csakúgy, mint egy bepróbált jelenet! Egy rögtönzésben azonnal cselekszünk. „Váratlan”, spontán, nemegyszer nagyon intenzív a színészi akció-reakció születhet. Az alkotás és alakítás egyidejűsége hirtelen (meggondolást nélkülöző) és rugalmas színészi választ igényel. Sőt a színésztréning legfontosabb céljainak egyike a hirtelen és őszinte válasz adottsága, és az a bátorság és magabiztosság, ami ehhez szükséges.
Természetesen az „azonnali” rögtönzés, és a minden elemében rögzített és akkurátusan reprodukált helyzetgyakorlat végletei között számos forma létezik: aszerint, hogy miként készülnek fel, mennyire dolgozzák ki a jelenetet. A próba célja és a csoport tagjainak tudása határozza meg, hogyan és mennyire dolgoznak ki előre egy-egy improvizációt.
Mikor rögtönözünk és mikor érdemes felkészülni?
Kezdő csapat bizonytalan színjátszói megilletődnek a rögtönzéstől, tehát lehet, hogy nekik érdemesebb előre kiadni a feladatot, had találják ki közösen, had próbálják le maguknak. Ez esetben, mint általában, sarkaljuk arra a játszókat, hogy ne csak beszélgessenek, („ötleteljenek”). Álljanak föl, és kezdjenek a játékba! Itt is érvényes az instrukció; ne beszéljünk, hanem cselekedjünk! Ne gondoljuk sokáig, hanem próbáljuk meg! A színjáték – cselekvés. Próbálni, keresni aktívan, vagyis cselekedve jó. Előfordulhat, hogy csak a jelenet alapját beszélik meg, ahogy eljátsszák a többieknek az már valódi rögtönzés. Például, csak a cselekményvázat határozza meg az instrukció; a játszóknak az a dolguk, hogy ezt az alaphelyzetet konkretizálják. Teszem azt: A. kivételesen fontos eseményre készül, mikor B. barátja felkeresi, hogy megossza vele lelki problémáját. B. nagyon érzékeny, könnyen megsértődik. Elképzelhető, hogy a színjátszók csak azt beszélik meg, hogy milyen eseményre készül A., és milyen gondjával járul hozzá B. Ám ebben az esetben is törvényszerű, hogy bár akaratlanul is, de előre kigondolnak stratégiákat, figurákat, mondatokat. Rákészülnek. Ám megtörténhet az is, hogy kiadósan meg beszélik, sőt még el is játsszák a jelenet.
Az egyes formák előnyei és nehézségei
A felkészülés után született helyzetgyakorlat előnyei: jelenet megbeszélése – egyáltalán a beszélgetés - összehozhatja a csoporttagokat.Végiggondolhatják, ezáltal elmélyíthetik az alapszituációt. Nagyobb biztonságban érzik magukat, ha már néhány momentumban megállapodtak.Kevésbé valószínű, hogy leblokkolnak, mert semmi nem jut eszükbe.
Hátrányai: Túlzottan ragaszkodnak a megállapodásaikhoz, ezért nem hallgatnak a pillanatnyi sugallataikra, nem veszik át rugalmasan társuk impulzusait (valójában nem rögtönöznek).Összekerülhetnek olyanok, akik játszani még tudnak együtt, de nem értik egymás nyelvét, egyszerűen nem tudnak beszélgetni (elbeszélnek egymás mellett, félreértik egymást).
Vannak olyan leleményes játékosok, akik nehezen fogalmazzák meg gondolataikat, nekik nem segít a megbeszélés. Gyakran egy domináns csoporttag uralja el a beszélgetéseket, rendre ő mondja meg, hogy mi történjen.
Az ötlet kitalálása lesz fontos, nem a közös játék. Egyetlen poénra fűzik fel a jelenetet. Ha elhúzódik a megbeszélés, akkor „leülhet” próba. Nehezebben szakadnak el a megszokott, rögzült, sztereotip színészi megoldásoktól.
A rögtönzés előnyei: A váratlanság feszültsége járja át a jelenetet. Alkotás és előadás valóban egyidejű. Nem az ötlet, hanem a játék lesz fontos. Fokozott koncentráció, hiszen a váratlan fordulatokra rugalmasan kell reagálni. Együttműködést feltételez. Nem „rendezheti” meg az egyik szereplő társai játékát. Könnyebb próbát vezetni, végig lendületben tartani a csoportot. Könnyebb felépíteni a próba dramaturgiáját, beosztani az időket.
Hátrányai: Bizonytalan játszó leblokkolhat. Egy rossz ötlet, blokkoló impulzus agyoncsaphatja a szituációt. Nincs mód és idő több irányú, elmélyült kidolgozásra.
Az általános színjátszó gyakorlatban többször találkozunk előre megbeszélt helyzetgyakorlatokkal, mint valódi, „éles” rögtönzéssel. Pedig a fenti összevetésből is kitűnik, hogy az azonnali reakciókat követelő rögtönzés inkább hordozza, mindazt az értéket, amit a legtöbb színészképző iskola általában az improvizációnak tulajdonít. Érdemes tehát előnyben részesíteni ezt a formát. Ugyanakkor az improvizáció esetében is mérlegelni kell a csoportvezetőnek, hogy kikkel dolgozik, és mi a célja. Ha ismeri a csoportot, és tudatosan állítja össze a gyakorlatsort, magától adódik majd, hogy milyen munkaformát válasszon.
Miből indul az improvizáció?
Az improvizáció kiindulópontja lehet egy szöveg (pl. szavak, rövid dialógus, versrészlet, újsághír), egy valós vagy képzeletbeli tárgy, egy helyszín, néhány karakter, viszony, cselekményváz, zene stb.
