Már a nyári időszakban két produkciót készítettünk a város berkein belül. Egyrészt elkészült egy fizikai színházi előadás, amely Marquez regényeinek világát veszi asszociációs alapul, másrészt Lois Lowry Az Emlékek Őre című könyvét adaptáltuk színpadra az ifjú felnőtt korosztály számára. Külön öröm, hogy műhelyünkhöz idén teljes értékű tagként csatlakozott Barbély Gábor, a Prospero Színkör egyik alapító tagja, az Emlékek Őréhez pedig öt, művészeti képzésünkben igen tehetségesnek bizonyult gyerekszereplő került meghívásra.
Sajnos azt még mindig nem sikerült elérnünk, hogy a "nem társulati alapon" való működés ne hozzon hirtelen változásokat a csoport életében, de nagyon úgy néz ki, hogy a mai, egzisztenciálisan zilált társadalmi viszonyokban a fiatalok mentalitása sem mindig feltétlenül a kitartáson és a "létrehozni valamit mindenáron" elvén alapszik. Ennek következményeképp érzékeny búcsút vettünk Az ötös számú vágóhíd című produkciónktól, és átszervezés alá került a Zabhegyező is.
Ugyanakkor a pápai Weöres Sándor Iskolával, a Magyarpolányi Művészeti Iskolával, valamint a Jókai Mór Művelődési Központtal karöltve indítunk színházi képzéseket pápai és pápa környéki iskolákban. Felhívást az adott partnerintézményben teszünk közzé, ahol megfelelő számú jelentkező esetén megkezdődhet a gyerekek képzése, ami sok mozgásból, valamint játékos személyiségfejlesztő és koncentrációt javító tréningekből áll.A Teleszterion Színházi Műhely felnőttek számára is indít színházi képzést Pápán, ennek tagfelvétele a Jókai Mór Művelődési Központban lesz, szeptember 15-én, 18.00 órai kezdettel
A Weöres Sándor Iskolában Tegyi Tiborral, valamint Horváthné Árvai Mária drámatanárokkal karöltve igyekszünk a drámapedagógia és a gyermekszínjátszás terén minél több színes műhelymunkát és képzést megvalósítani gyerekek és gyakorló drámapedagógusok részvételével.
Szeretnénk egy kisebb találkozót is összehozni Pápán, hasonlóképpen a tavalyi Őszi Dionüsziához, ennek egyeztetései most zajlanak. Anyagiak hiányában valószínűleg családias, workshop-jellegű rendezvényben gondolkodhatunk, de biztos, hogy lesz "meglepetésprodukció" is. A Petőfi Színházzal továbbra is jó kapcsolatot ápolunk, remélhetőleg az együttműködés szintjén is egyre többminden valósulhat meg elképzeléseinkből.
Hirtelen ennyi. Azon gondolkodom közben színházi pályafutásunk kapcsán, hogy miért van az, hogy a rengeteg visszahúzó tényező ellenére is mindig van egy-egy nehezebb, de megtalálható, járatlan út, amire rábukkan az ember. Egyáltalán miért akar rábukkanni? Mi az, amit keresünk? És miért keressük? Együtt keressük egyáltalán, vagy egy-egy makacs ember ragaszkodása ez valami máshoz, ami számára több, mint a hétköznapok rutinja. Egyáltalán több? És persze az állandó kérdés: megéri?
Nos, most már több, mint tíz éves tapasztalataim alapján mondhatom: hát persze, hogy megéri. Sőt, nem is lehet másként. Emberi rendeltetésünk a tapasztalatszerzés és a tanulás iránti állandó, vibráló igény! Az önálló döntés, mint olyan, nem az "azt csinálok, amit akarok" elvén, hanem a "tedd a dolgod" elvén alapul, és a kettő között óriási a különbség. Színházi téren a számomra legmeghatározóbb ember, akitől tanulhattam, Bécsy Tamás volt. Ő így fogalmaz ezzel kapcsolatban: "Az ember egyénisége nem akkor bontakozik ki és mélyül - mint manapság sokan hiszik -, ha azt teszi, amit akar, ami jólesik vagy amire vágyódik, hanem ha igen sokféle feladatot kell megoldani aktívan, a külső világban levőkre irányulóan."Úgy gondolom, ha a Csongor és Tünde hármas útelágazásában ülhetett volna egy jó drámatanár, akkor egészen másként alakul a három vándor története. Nem azért, mert színház mindenekfelett! Hanem mert önmagunk és mások belső világának keresése olyan út, amit feltétlenül be kell járni mindenkinek annak érdekében, hogy az ember sokszínűségét felfedezze, és hogy eljusson a legmagasabb tanításig: "a dolgok nem olyanok, amilyennek látjuk őket, nem is olyanok, amilyenek szeretnénk, hogy legyenek, hanem olyanok, amilyenek!" Számomra a színház ennek az elfogadásnak nehéz leckéit adja, de mindeközben megtanít arra, hogy nem az a lényeg, hogy megszereztük-e, amit meg kellett (mert birtokolni semmit sem volna szabad), hanem az, tudtunk-e ismét játékosan alkalmazkodni az új helyzethez, vagy elkezdtünk ragaszkodni ahhoz, amit vélt igazságként magunkévá tettünk.
Komáromi Sándor
