A Trainingspot társulat 2007 őszén alakult a Zöld Macskában, Pap Gábor és Víg Ágnes vezetésével. Az alkotók alapvető törekvése, hogy tréningekkel, gyakorlatokkal, hozzanak létre etűdöket, előadásokat egy adott témára. Pap Gábor és Víg Ágnes neve, nekem elég volt ahhoz, hogy ez a formáció már a kezdet kezdetén felkeltse az érdeklődésemet. Nagyon erős, a diákszínjátszó és amatőr színjátszó életből ismert sokat látott, sokat próbált emberek alkotják a társulat, ami csak tovább növeli az érdeklődésemet, és persze az elvárásaimat is.
A világ legnagyobb szállodája a második darab, amit én a csoporttól látok, és míg az első az Emeletek című etűdsoroazat, épp csak hozta számomra azt, amit a társulat ígér, vagyis a fent említett törekvéseket, addig ez a produkció messze túlmutat azon.
Gabriel Garcia Márquez Tizenkét vándornovelláját véve alapul Pap Gábor egy önálló, nagyon eredeti előadást hozott össze. Nem írta, „csak” szerkesztette, ami ebben az esetben egy sokkal elismerésre méltóbb kreatív alkotói tevékenységnek tűnik, hiszen a tizenkét egymástól független, laza, alig észlelhető kapoccsal összefűzött novellaciklusból, az anyagot tiszteletbe tartva, mindenféle erőszak, és erőltetés nélkül szerkesztett egy kerek egész drámát.
A sokszor tragikus, néha komikus, de minden esetben sejtelmes novellák, egy szállodában találnak egymásra, ahol a tizenkét szoba lakóinak életébe nyerünk bepillantást. Tizenkét kerek történetet kapunk, amiben persze könnyen elvész a néző, hiszen a történetek egymásba folynak, a másfél órás játékidő alatt sokszor tíz tizenöt percekre is eltűnnek, hogy aztán a számukra remekül megtalált helyen folytatódhassanak.
A szálloda nem más mint maga a könyv, ami minden történetben előbukkan, és a szerteágazó történetet, a könyv és a szálloda birtokosa, ura Tajtékapó tartja egyben, aki egy misztikus megfejthetetlen, emberfölötti lény. Hegedűs Jenő erős szugesszív játékkal hozza a figurát, és a darab minden pillanatában érzékelteti a súlyát, így válik dramaturgiai mankóból, mozgatórugóvá, szervezőerővé, és képes egy újabb, sokadik dimenzióba helyezni az előadást.
A másik figura, aki megsegíti a nézőt abban, hogy ne vesszen el ebben a hatalmas szállodában, és kiigazodjon a tizenkét történetben, maga Márquez, aki az író kíváncsiságával les be minden szobába, és sajátságos rezonőrként összegzi a látottakat. A darabot, mint Pap Gábor műveiben megszokhattuk, erős dalok kísérik, amik zenei aláfestésből szereplővé képesek előlépni. A dalbetétek nem csupán színesítik, hanem szervezik a játékot, haladtatják a cselekményt, szervesen beépülnek az előadásba. Ugyanez igaz a remek mozgásszínházi elemekre is, amit a játszók tökéletesen megvalósítanak. Ezek az elemek szintén képesek beépülni, nem tűnnek egy percre sem felesleges rátétnek. Mindig hozzáadnak az értelmezéshez, a szituációkhoz.
A próza, az ének, a mozgás tökéletes egységet mutat ebben az előadásban, egymást és a nézőt segítve haladtatják a bonyolult, sokszor csak nagy erőfesztéssel értelmezhető előadást addig amíg mind a tizenkét szálat el nem varrják az alkotók, épp csak annyi kérdést hagyva nyitva, hogy órákkal, sőt napokkal az előadás után is gondolkodhasson rajta, gondolhasson rá a figyelmes néző, aki nem sajnálta a fáradtságot, hogy végigjárja ezt a labirintust az alkotókkal. Mert megéri.
Író-zeneszerző-rendező: Pap Gábor
Koreográfus-társrendező: Víg Ágnes
Szereplők: Bagaméri Orsolya, Benya Kata, Király Kriszta, Manyasz Erika, Venczel Hajnalka, Jobbágy Kata, Víg Ágnes, Balogh Péter, Bora Levente, Hegedűs Jenő, Boros Ádám
