Gajdó Delinkével tavaly nyáron találkoztam Zsámbékon; egy kisszámú, jókedvű asszonycsapattal jöttek előadásokat nézni a fesztiválra. Akkor mondták már, hogy nekilátnak a darabnak, s jónéven vennék, ha majd megnézném (s megkértek, hozzam őket össze a szerzővel). A premier február 14.-én lett volna, ám a csapat egyik tagja megbetegedett, a premier elhalasztódott.
Hát, rég volt ilyen élményben részem, mint már maga a megérkezés… A Kossuth Lajos Művelődési Ház szó szerint csurig megtelt nézővel… S aztán elkezdődött az előadás…
Hát, nem tudok nem elfogultan Kukás gurut nézni. Negatív értelemben. Hisz láttam a NaNá Színház előadását, s könnyezve röhögtem végig. Kétszer is.
Nehéz dolguk volt hát a tinnyeieknek… De bejön Sára, iszonyú temperamentummal, hamarost előhalássza megszökött élettársát a szemetes konténerből, elindul a bonyodalom, s megfeledkezem a kötelező tartózkodásról. Mert nem csak a darab működik, de nagyon eredeti, erős egyéniségeket, játszó embereket (felnőttek, meglett, komoly egzisztenciák) látok belefeledkezni a játék blőd és képtelen helyzeteibe… Egyszer-kétszer lopva társamra-kísérőmre nézek (Lingl Zsófival mentük színháznézőbe), s látom, ő is ott van. A játék élmény-terében.
Minden játszónak vannak nagyon erős pillanatai (egyenként és külön is érdekes karakterek, egyébként), de a nők, ha lehet, erősebbek a csapatban, belemenősebbek, kevesebbet mórikálnak; jó ritmusú, pergő az előadás (amit szünettel játszanak, bizonyára a büfé és a társas élet kedvéért, mert így is kb. 90 perc függönytől függönyig), nincsenek üresjáratok, mindenki él, aki színpadon van. Nagyon jól vezeti az előadás a nézőt az ismerős élethelyzeteken és figurákon való nevetéstől az abszurdba hajló képtelenségek elfogadásáig, megy az ember a játszókkal, élvezi a játékot. Mert igazán ez az előadás nagy erénye, mindenkire átragad a játék öröme, melyben a fentebb emlegetett érett és komoly emberek megmutatják magukat, felmutatják életismeretüket, nem színházat majmolnak, hanem figurákat teremtenek, helyzeteket, ártatlan képpel játsszák a bohózati lükét, a saját bőréből kibújni képtelen embert.
Tinnye: község a Pilisben, 30 km-re észak-nyugatra Budapesttől (ha Piliscsaba felé megyünk, 40 km, ha Zsámbék felé). Egyébként: http://www.tinnye.hu/
Gajdó Delinke: Sepsiszentgyörgyön született, Marosvásárhelyen szerzett színész diplomát. Mielőtt Magyarországra jött volna, a szatmárnémeti Harag György Társulatban játszott. Azt mondja nekem előadás után: „Botcsinálta rendező vagyok…” Hát áldja Isten azt a botot, ha ilyen tehetségesen és profin tud általa magával ragadni majd húsz embert a játékba.
Emberek! Menjetek Tinnyére! Vagy hívjátok meg a tinnyei PaTHÁLIA csapatát!
Solténszky Tibor
