Magyar Szín-Játékos Szövetség

  • Full Screen
  • Wide Screen
  • Narrow Screen
  • A betűméret növelése
  • Default font size
  • A betűméret csökkentése
Láttuk-ajánljuk

Láttuk-ajánljuk (40)

2010. október 14. csütörtök, 21:32

MoTus Mozgásszínház – Bábel

Írta: Herman Gábor

Különbözünk egymástól

Feszt-Fest, Budapest, Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér -  2010. Szept. 25. 
A MoTus Mozgásszínház 2007-ben jött létre. A társulat tagjai a Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatos tanulói, néhányuk pedig már elballagott diák. Mindannyian olyan színházi emberek vagy táncosok, akik hosszabb ideje foglalkoznak táncművészettel, színpadi mozgással, előadóművészettel.

 

I. A Műhely

Az amatőr színházi közeg számára fölösleges bemutatni a Teleszterion Színházi Műhelyt. Ha egy fesztivál programjában szerepel ez a név, mindenki igyekszik bejutni az előadásukra, akkor is, ha ez azzal a következménnyel jár, hogy földön ülve, térdelve, guggolva, állva, egymáshoz paszírozódva kell majd végignéznünk azt.

Mozgásszínház. Anélkül használódott el bennem ez a fogalom, hogy megértettem volna, mit is jelent valójában. Elképzeléseim voltak és láttam is előadásokat ezzel a műfaji meghatározással, a lényegét mégsem sikerült megragadnom.

2007. december 02. vasárnap, 16:46

A mese marad

Írta: Nagy András László

Zalán Tibor talányos című színműve igazi színházi szöveg. Nem véletlenül, végső formáját első bemutatója próbáinak színészi improvizációi során nyerte el.  Talányos a cím, hiszen első olvasásra nyomdahibára gyanakszunk. Amese marad? Lehet…Vagy a mese marad? Lehet…A játék során újra zavarba jövünk, amikor Amese-ként emlegetik a határon túlról itt ragadt kamaszlányt. Amese? Lehet…Nem inkább Emese? Lehet…

2009. március 07. szombat, 16:46

Kukás Guru

Írta: Solténszky Tibor

Láttam, ajánlom, sőt – nagyon ajánlom Tinnyén jártam, jó színházat láttam.

A tinnyei PaTHÁLIA színjátszók ma este (március 6.) mutatták be Marth P. Ildikó Kukás guru c. bohózatát. Rendezte: Gajdó Delinke.

2010. május 06. csütörtök, 21:23

Álomevők - Soltis Lajos Színház

Írta: Ölbei Lívia

Egyetlen sűrű és végtelen, könnyű és nehéz, boldog és szomorú, kerek és fénylő pillanat az Álomevők.

Könyvdráma karibi ízekkel, nyakon öntve euro-szósszal.

2010. április 12. hétfő, 20:35

Kisvárosi Herczegh Ferenc

Írta: Nagy András László

Gyönk igen kicsi város, Tolna megyében, a hegyháton. Már az is ok lehet a csodálkozásra, hogy a városka patinás gimnáziummal rendelkezik. Az méginkább, hogy gimnáziumának drámatagozata is van, mégpedig Veszprémi András énektanár, néhai televíziós rendező vezetésével.

2010. április 12. hétfő, 20:23

Valóságteremtő illúziók

Írta: Viola Szandra

A Cresendo Társulat Yeats Triptichon c. előadásáról

Úgy gondolom érdemes odafigyelni a 2006-ban alapított Cresendo Társulat munkásságára, ugyanis egyedi, boszorkányos érzékkel kikevert színárnyalatok megalkotásával hoz újat a magyar alternatív színjátszás palettájára.
Eddig legtöbbet játszott előadásuk, a három Yeats dráma társításából létrejött Triptichon, mondhatnám azt is, hogy egy klasszikus darab.

3. oldal / 4
Itt jár Láttuk-ajánljuk