A csoportok július másodikán délutántól július 5-e éjszakáig mutatták be produkcióikat, összesen 15 versenyelőadást. Versenyen kívül láttunk mutatványosokat, tűzzsonglőröket – és az egyik vendég-együttes vezetője, a belga John Gysenberg a városi strandon a nézők, főként gyerekek bevonására épülő bohóc-előadással szórakoztatta a közönséget.
A fesztivált dr. Szurmainé Silkó Mária, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közművelődési Főosztályának vezetője nyitotta meg, a köszöntők sorában ott volt Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus főigazgatója, Gyárfás Ildikó országgyűlési képviselő asszony, Karikás Lajosné alpolgármester asszony.
Megtisztelte jelenlétével a fesztivált Csatlósné Komáromi Katalin, az NKA Közművelődési Kollégiumának vezetője és Kary József, a Kollégium tagja, az OKM képviseletében szinte mindvégig jelen volt Kiss László vezető főtanácsos, Nagy András László, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke, Gabnai Katalin szakíró, kritikus, Csengel Monika a komárnói Jókai Napok Színjátszó találkozójának főszervezője – valamint több régi fesztivál-barát.
A néhol nézőt próbáló meleg ellenére az előadások telt házzal mentek. Láttunk egészen kísérleti és teljesen hagyományos előadást is – utóbbiak főként a külföldről érkező vendégelőadások voltak. Kuriózumként volt jelen az idei fesztiválprogramban a koreai Chuncheon városából érkezett Asszonyok színháza előadása, amely filozofikus mélységű, ám mesejáték-szerűen színes történet volt, az önmagát kereső emberről, akinek több élet is megadatik ezen a földön. A reinkarnációban mélyen hívő keleti gondolkodásmód ugyan kissé távol áll a mai európai nézőtől, ám az együttes lendülete, alázata és a csoport ereje lenyűgözte a hallgatóságot.
Több előadás is erősen kötődött a reneszánszhoz, vagy azzal, hogy a reneszánsz kort, annak színházi formáit idézte meg, vagy úgy, hogy reneszánsz szerző munkájával foglalkozott. (A fesztiválról részletes, elemző írások jelennek majd meg augusztus, szeptember táján – most csak röviden összefoglalva az eredményeket közöljük.)
A fesztivál zsűrijében Ascher Tamás színházi rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora elnökösködött. Tagjai voltak: Ács János rendező és Petr Michalek rendező, kritikus Csehországból.
Az eredmények:
A fesztivál fődíját, amely az OKM 250 ezer forintos díjával járt együtt, a budakeszi Kompánia Színházi Társulat Othello kommentárok című tánc-előadása nyerte el. Shakespeare halhatatlan művének lényegretörő, újszerű változatát láttuk, csodálatos jelkép-rendszerrel, lenyűgöző zene-, kellék- és fényhasználattal, csodálatos mozgássorokkal. Az erősen anyagszerű, ám mégis lebegő testek plasztikusan fejezték ki az emberek közötti viszonyok lényegi állapotait; a szerelem, az egymásnak feszülés, a féltékenység, a meg nem értettség, a másság tragédiáját. A méltán elismert előadás azonnal több külföldi meghívást kapott – Csehországtól Koreáig – így vélhetően a következő években még sikert-sikerre halmoz.
A másik igen értékes előadás – a véletlen folytán – ugyancsak egy budakeszi társulaté. Az Apró Színház a cigány folklórból építkező mesejátékot készített, s mutatott be Trebla, a bárány címmel. Különös, varázslatos világba csöppentünk, a hangok, zörejek, égigérő fák különös világába, ahol az ördög egyszerre nevetni való és félelmetes, s ahol a szeretett ereje varázserő. A három magára maradt testvér óvja-félti báránykáját, Treblát, akiről nem is sejtik, hogy elveszett édesanyjuk. Viszont amikor a varázslat megtörik, az asszony a lányai iránti szeretettől vezérelve legyőzi az ördögöt is…. Az együttes a legjobb előadásért a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus díját nyerte el, s természetesen több meghívást is kapott – koreai barátainktól többek között. Az Apró Színház előadása kapott meghívást a Magyar Szín-Játékos Szövetség szeptemberben, az Örkény Színházban rendező gálájára is, ahol a hazai fesztiválok legjobb előadási mutatkoznak majd be.
Meglepő változatban láttuk a jól ismert Federico García Lorca darabot. Don Perlimplin és Belissa szerelmének történetét az oroszországi Omszkból érkezett Goncsaruk Színháza kissé revűsített formában, de meggyőző erejű, pontosan működő tánckarral, nagyszerű karaktereket felmutatva, izgalmas atmoszférát teremtve mutatta be. A közönség nagy részét lenyűgözte profizmusuk – ám a zsűri enyhén sikerhajhásznak ítélte a darabot, amelynek rendezője a siker érdekében rossz taktikát választott, s már az elején elhasználta az összes feszültség-patront. A végeredmény azonban mindenképpen rendkívül hatásos volt; így az előadás megérdemelten kapta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye és Kazincbarcika Város Önkormányzatának összevont díját.
Két másik előadást külön elismerésben részesítettek. A csehországi Geisslers Hofcommoedianten tagjai nem csak rendkívül jókedvű, hanem igen tehetséges komédiások is, akik a szabadidőben is a társaság, a fesztiválrésztvevőinek lelkét alkották. A zsarnok Ámor című előadásuk szabadtéren, egy szénásszekéren játszódott – és az idegen nyelvűség dacára felhőtlen mulatságot jelentett a nézők számára. Energiájukból arra is futotta, hogy apró meglepetéssel, rövid kis gólyalábas, angol-német nyelvű produkcióval szórakoztassák meg a közönséget – műsoron kívül.
A Hollandiából érkezett Kruimels Színház két, voltaképpen (szerintük) összefüggő darabbal érkezett – ám a zsűri (és a közönség) nem fedezte fel ezt a kapcsolatot. Megérdemelte viszont a külön elismerést az „élet, egy nap” című előadásuk viszont izgalmas, újszerű, lendületes és elgondolkodtató színház volt. Egyéni formanyelven, ígéretesen fogalmazták meg a hétköznapok apró, sokszor értelmetlen csatáit, a létezés bürokratikus részét, érzelmeinket, és összezártságunkban való elmagányosodásunkat.
Elsősorban művészet-pedagógiai munkájáért emelte ki a zsűri, s ismerte el a diákzsűri különdíjjal Perényi Balázst. A Keleti István Művészeti Iskola tanára diákjaival most Shakespeare Szentiván éji álom c. darabját gondolta újjá, s állította színpadra Nyáréji ábránd címen fiatalos lendülettel és pimaszsággal. A hagyományos elképzelésekre fittyet hányó produkció minden hibája ellenére is bájos, szeretni-való előadás lett.
(A rövid összegzés írója fájlalja, hogy kimaradt a kiemelt előadások sorából a litván Tango& Táncszínház Prológus c. előadása, amely nagy élmény volt számára. A rendkívüli odaadóan, sok finomsággal, erős lírai képekkel dolgozó táncosok az életről magáról táncoltak – magas érzelmi hőfokon, megkapó intenzitással. Nagy kár, hogy erre a fajta szépségre most kevesebben voltak nyitottak.)
Természetesen sok más előadás is figyelemre méltó volt. Ezekről részletesen majd később, különböző fórumokon lehet olvasni.
A fesztivál szervezésében gondos és figyelmes munkát végzett az Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ felkészült csapata, a háttérben mindvégig ott volt a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus. Valamennyi közreműködőnek, a sikerért dolgozónak e helyt is kijár az elismerés és a köszönet.
Természetesen mindez nem valósulhatott volna meg az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Szakmai Kollégiuma, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, Kazincbarcika város Önkormányzata, Borsod-Abaúj-Zemplén megye Önkormányzata segítsége, támogatása, odafigyelése nélkül.
Valamennyiüknek köszönet az értő, segítő támogatásért.
Budapest, 2008. július 7.
A beszámolót készítette: Tóth Zsuzsanna









