Cimbivel, alias Kovács Norbert Aranysarkantyús néptáncossal, a Somló Hangja főszervezőjével összefogva hirdette meg a VASZE (Veszprém Megyei Amatőr Színjátszók Egyesülete) a fenti találkozót.
Ismereteim szerint, bár voltak efféle tematikájú fesztiválokra törekvések (Budapesten meghirdetett, ám dugába dőlt Utcaszínházak találkozója), első volt a maga nemében rendezvényünk. Mi magunk is óvatosak voltunk, megelégedtünk volna 4-5, megyebeli együttessel, de aztán az élet felülírta elképzeléseinket: 4 megyéből 8 csoport jelentkezett felhívásunkra. Igaz, utolsó pillanatban a hajmáskéri Amatőr Komédiás Társulat (AKT) visszalépett, de jelentkezett helyette –szintén utolsó pillanatban- a Vasvári Színi Egylet.
Így aztán délután 2-től 6-ig folyamatos volt a színjátszó csoportok jelenléte a rendezvény központi helyén, ami mi más is lehetne, mint a büfésátor előtti tér. (Eredetileg más helyszínen történtek volna a dolgaink, de ez is műfaj egyik rugalmas sajátossága, hogy a komédiások mindig ott játszanak, ahol közönség van: itt volt, tehát itt játszottunk.) Lássuk azonban a résztvevőket:- Bükről a Sok-Szín-Pad hozta el már sokszor és sikerrel bemutatott népi komédiáját, Zilahy Lajos Szénapadlását. Rendezte: Major Ágota.- Bázakerettyéről, Zala megyéből, az ottani szociális otthonból érkeztek Lázár Péter színjátszói Tabarin Veszedelmes levelek című darabjával.- Saját csoportom, az Alig Színpad legújabb darabjával, Móricz Zsigmond Dufla pofon című egyfelvonásosával érkezett. Rendezte: Dobosi Ádám.- A már említett Vasvári Színi Egylet Gergye Rezső vezényletével két Hans Sachs komédiát is hozott: Az ellopott kakas, Tüzes vas.- Fiatal, újonnan alakult együttes a Márkói Kamara Tehátrum, de fontosnak tartották megjelenésüket a rendezvényen. Ők is Hans Sachs művet hoztak, a Kalmárkosár címűt. Az együttes vezetője és rendezője Kiss György.- Sanyó, azaz a Csukárdi Sándor vezette pápai Szó és Kép Színpad igazi színfoltja volt a rendezvénynek, ezúttal A lajstrom (ismeretlen francia szerzős) komédiájukat élvezhettük.- Végül, de nem utolsó sorban, Szentendréről érkezett társulat (SZEVASZ, azaz Szentendrei Vándor Amatőr Színpad) előadásán (Veszedelmes levelek, ismét!) szórakozhattunk. Rendező, csoportvezető: Balogh Zsuzsa.
Az előadásokat követően rendezők, szereplők kötetlen keretek között, egy pohár somlói bor, pogácsa, kürtőskalács kíséretében osztották meg tapasztalataikat egymással. A beszélgetés moderátora Lázár Péter volt. Mint kiderült, a résztvevők mindegyike ugyanazokkal a problémákkal küszködik, de ez nem feltétlenül anyagi problémákat jelent, mert ezek a csoportok egyfajta hivatásnak, mondhatni missziónak tekintik a kistelepüléseken –többnyire falunapok, szüreti mulatságok keretében- való fellépést, és megelégednek azzal, ha ezek a kis falvak az útiköltségüket fedezni tudják. A pénznél sokkal inkább fontosabb a társulatoknak a közönség, a nagyérdemű reakciója, amihez azonban a láthatóság-hallhatóság alapvető követelmény. Bár a műfaj eleve figyelemfelkeltést (előzetes toborzás!) feltételez, bizony nem mindenhol adottak ehhez a feltételek. A szervezők sokszor nem veszik figyelembe a műfaj sajátosságait. A színjátszók eszköze a hang, az élő beszéd, amelyet ha nem hall a közönség, oda az élmény. Sokszor előfordul, hogy a színjátszókat a sportpálya szélére/közepére kitett, a táncosokra méretezett óriási színpadon, távol a közönségtől, mindenféle hangosítás nélkül léptetik fel. Ez nem jó sem a játszóknak, sem a közönségnek. Vállalni kell-e ilyen helyszíneken is a fellépést? Van-e energiánk előre megnézni a helyszínt? Lehet-e –akár a szervezők nemtetszését is kivívva- helyszínt módosítani ott és azonnal? Végül ez utóbbiban egyetértettek a résztvevők: ez egy emberközeli műfaj, a hallhatóság és a láthatóság fontos, a viszonylag intim tér alapkövetelmény, ezért merjünk akár bátran módosítani a helyszínen is, le kell menni a színpad elé, akár teljesen el is felejteni a színpadot, minél közelebb a közönségünkhöz, mint ahogy ez például most, a Somló hangja rendezvényen is történt.
Első alkalommal megrendezett népi komédiás találkozónkat reméljük több is fogja követni, várjuk jövőre is mindazokat, akik szeretnék élesben kipróbálni magukat egy eredeti helyszínen, a Somló hegy tövében lévő népi sokadalomban.
Németh József, a VASZE elnöke









