Játékos
A Magyar Szín-Játékos Szövetség folyóiratának online változata
Teleszterion Csigaház, avagy házhoz megy a színház
Írta: Komáromi Sándor
A Teleszterion Színházi Műhely eddigi legnagyobb, legizgalmasabb színházi vállalkozása a Teleszterion Csigaház, amelynek lényege, hogy néhány fa-keretből és drapériákból tetszőleges méretben bárhol felállíthatunk egy amolyan színházi „dobozt”, amely kb. 30-40 fő befogadására alkalmas teret tud biztosítani.
Trainingspot Társulat: A Világ legnagyobb szállodája
Írta: Nagy L. TamásKönyvdráma karibi ízekkel, nyakon öntve euro-szósszal.
Gyönk igen kicsi város, Tolna megyében, a hegyháton. Már az is ok lehet a csodálkozásra, hogy a városka patinás gimnáziummal rendelkezik. Az méginkább, hogy gimnáziumának drámatagozata is van, mégpedig Veszprémi András énektanár, néhai televíziós rendező vezetésével.
A Cresendo Társulat Yeats Triptichon c. előadásáról
Úgy gondolom érdemes odafigyelni a 2006-ban alapított Cresendo Társulat munkásságára, ugyanis egyedi, boszorkányos érzékkel kikevert színárnyalatok megalkotásával hoz újat a magyar alternatív színjátszás palettájára.
Eddig legtöbbet játszott előadásuk, a három Yeats dráma társításából létrejött Triptichon, mondhatnám azt is, hogy egy klasszikus darab.
Húsvét előtti pénteken és szombaton Budapesten játszott a 30 éves Soltis Lajos Színház csapata. Pénteken az érdeklődök Az aranyvirágcserép c. előadásukat nézhették meg a Tűzraktér első emeleti színházi terében, másnap pedig az egyik legújabb előadásukat az Álomevőket.
Egy szűk és emberekkel tömött kis folyosón várakoztam Győrben, hogy bejussak végre valahára a győri Import Impró előadására, amelyet megtekintve különleges élményekkel gazdagodtam. Fiatalok a színházi élményadás szándékával, alázattal kínálták, az éppen adott pillanatban megszülető játékukat a kíváncsi nézőknek.
Új rovatunkban az elmúlt évek és az idei évad érdekes, sikeres, különleges előadásait mutatjuk be; hogyan, hol, miért, kinek, kivel készültek – mindezt az alkotók saját szavaival. Elsőként a Hegyhát Színpad ’Apakereső’ című színdarabjáról és magáról a csoportról mesél Cziczó Attila.
Rosencrantz és Guildenstern villanyszerelők, keresik a hibát – a rendszerben, bárhol, ott, ahol nincs. Ott, ahol nincs, csinálnak. Egymással és egymás ellen dolgoznak. Szerencsétlenek, bohócok, szeretnivalók. Egyszer főszereplők, de máris mellékszereplők. Hézagos angol tudásuk már-már maga is techno, akár az átvezető részek. Meghalnak, feltámadnak, újabb szereplőkkel találkoznak. Apával és lányával, a lehallgatótiszttel és várandós gyermekével, zsarolással. Meg egy bombával és egy színpaddal, melyet Hamletnek készítenek. Hamletnek, aki megérkezik. Végül minden robban.
A Forrás Színház előadása.
Jó színházat láttam a Tűzraktér egy kicsiny, tanteremből éppen csak átalakított terében. Izzig-vérig amatőr-, sőt diákszínházat. Ezt azért érdemes említeni, mert az előadás a hivatásosok között jegyzett Forrás Színház keretében jött létre. A játszók és a rendező Ács Tamás azonban a nemhivatásos közegből (a Teleszterionból, illetve a Feleselők-ből) ismerősek.
Az alaptörténetet mindenki ismeri, legalábbis minden tisztes szülőnek kötelessége lenne ezt megismertetni a gyermekekkel, de ha a szülő kevésbé volt tisztes, akkor ezt valószínűleg pótolták az óvónéninek, Walt Disney vagy a gyermeki önszorgalom. Az alap: Grimm: Hamupipőke.
Az MSz-JSz tervei a 2010. június 1-2011. május 31-ig terjedő időszakra
Írta: Nagy András LászlóMint már többször leszögeztük, sem a színjátszó együttesek (azaz tagságunk), sem szervezetük nem tudnak leszakadni az állam (vagy az önkormányzatok) köldökzsinórjáról. A Magyar Szín-Játékos Szövetség sem. Már nem állampárt, nem ifjúsági szervezetek vagy szakszervezetek, hanem pályázati alapok, önkormányzati szervek lehetőségei, szakmai véleménye, illetve jóindulata dönt arról - a pályázati kiírásokon, majd döntéseken keresztül -, mit tegyünk és mit ne.
Ehhez kell alkalmazkodnunk.
Mi sem tervezhetünk sok mindent abból, amiről nagyon is jól tudjuk, hogy a tagságunk érdekében tennünk kellene. Tagjaink különféle szolgáltatásokat szeretnének kapni a Szövetségtől, és óriási szükségük lenne rá, hogy kapjanak. Anyagi segítséget az életben maradáshoz, ismereteket azért, hogy színvonalasabban tehessék, amit tesznek, hogy közönség elé vihessék, amit megalkottak.








