Február 10. 15:00 – Nemes Nagy Ágnes Színészképzés második évfolyam: Woyzeck (60’)
Büchner befejezetlen remekműve – talán éppen töredékessége, enigmatikussága miatt is – újra és újra foglalkoztatja a színházi alkotókat. Ez a rendhagyó, szinte eszközök nélküli előadás egy három hetes színészmesterség kurzus eredményeként a rendezői gondolatok, elemző beszélgetések és a tanulók improvizációi alapján jött létre.
Az előadásokat 14 éven felüli diákoknak, drámapedagógusoknak, színházzal, színjátszással foglalkozó szakembereknek ajánljuk.
Az előadás utáni beszélgetés vezetői: Gáspár Máté, Perényi Balázs, Tóth Miklós
Február 17. 18:00 – Zöld Macska Színpad: Bolygó magyari (’40) – zenés lélekvándorlás
Az előadás Arany János két balladája, a Szondi két apródja és az Ünneprontók szövegén végighaladva meséli el a költő szerepét – néha csak sorsát – történelmünk során. Mind a korok, mind a hősök, mind pedig a zenei szólamok összefonódnak és szétválnak, új jelentéstartalommal töltve meg a klasszikus szövegeket. Az előadás értelmezéséhez segítséget jelent a balladák ismerete, de Pap Gábor lírai zenéje és rendezése ennek hiányában is erősen hat.
Az előadásokat 14 éven felüli diákoknak, drámapedagógusoknak, színházzal, színjátszással foglalkozó szakembereknek ajánljuk.
Az előadás utáni beszélgetés vezetői: Gáspár Máté, Perényi Balázs, Tóth Miklós
Február 18. 9:30 – Művészet-gyerek-nevelés – módszertani nap
Fókuszban az élményközpontú tanítás – előadások, bemutató foglalkozások, saját élményű műhelyfoglalkozások a drámapedagógia és más művészetpedagógiai módszerek, eszközök sokrétű felhasználásának lehetőségei tanórán és az iskolán kívüli oktató-nevelő munkában – szakemberek és érdeklődők részére (részletes program a Marczi oldalán).











