A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus kutatásba kezd, amelynek hipotézise szerint bizonyítani kívánjuk, hogy az amatőr színjátszás – mint művészeti aktivitás – jelenlévő, sokakat mozgató, jelentős holdudvarral bíró közösségi művelődési-művészeti forma, amely támogatásra érdemes, hiszen ismert erényein túl különböző képességek, társadalmi aktivitás és tolerancia stb. fejlesztésére alkalmas.
Nagyon sokat segítene, ha a mellékelt kérdőíveket (nyilván azt, amelyik Önre (Rád/Rátok) vonatkozik, esetleg több ilyen is lehet) kitöltené/d. Ha és amennyiben még azt is megtenné, hogy a mellékelt linkeket kiteszi a honlapjára, továbbítja azoknak, akik szintén érintettek lehetnek – színjátszó rendezők, színjátszók, fesztiválszervezők –, azzal nagyon-nagyon sokat lendít az ügyön, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy mindenkit megtalálunk. (Egyébként minden lehetséges fórumon hírelni fogjuk.) Nem ígérjük, hogy 10 perc csupán, de ha figyelmesen átolvassa kitöltés előtt a kérdéseket, az már nem nagyon vesz több időt igénybe. A határidőt azért adjuk meg, hogy még a nyári szünet kitörése előtt láthassuk, mennyi kérdőív jött vissza… Tehát, kérjük, hogy június 15-ig töltse ki a kérdőív/eke/t. Előre is köszönjük segítségét!A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus kutatásba kezd, amelynek hipotézise szerint bizonyítani kívánjuk, hogy az amatőr színjátszás – mint művészeti aktivitás – jelenlévő, sokakat mozgató, jelentős holdudvarral bíró közösségi művelődési-művészeti forma, amely támogatásra érdemes, hiszen ismert erényein túl különböző képességek, társadalmi aktivitás és tolerancia stb. fejlesztésére alkalmas.
Nagyon sokat segítene, ha a mellékelt kérdőíveket (nyilván azt, amelyik Önre (Rád/Rátok) vonatkozik, esetleg több ilyen is lehet) kitöltené/d. Ha és amennyiben még azt is megtenné, hogy a mellékelt linkeket kiteszi a honlapjára, továbbítja azoknak, akik szintén érintettek lehetnek – színjátszó rendezők, színjátszók, fesztiválszervezők –, azzal nagyon-nagyon sokat lendít az ügyön, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy mindenkit megtalálunk. (Egyébként minden lehetséges fórumon hírelni fogjuk.) Nem ígérjük, hogy 10 perc csupán, de ha figyelmesen átolvassa kitöltés előtt a kérdéseket, az már nem nagyon vesz több időt igénybe. A határidőt azért adjuk meg, hogy még a nyári szünet kitörése előtt láthassuk, mennyi kérdőív jött vissza… Tehát, kérjük, hogy június 15-ig töltse ki a kérdőív/eke/t. Előre is köszönjük segítségét!
Kérünk mindenkit, aktívan vegyen részt a KÉRDŐÍVEK kitöltésében!
Köszönjük.











