Hajmáskér Önkormányzata és a Veszprém Megyei Amatőr Színjátszók Egyesülete (VASZE) Regionális Faluszínpadi Találkozótszervez
Hajmáskéren 2010. október 16-án
Felhívás és jelentkezési lap
A találkozóra olyan amatőr (műkedvelő) színjátszó csoportok jelentkezését várjuk, amelyek falvakban, községekben működnek, vagy városiak, de sokat játszanak falusi közegben. Elsősorban a Közép-Dunántúli Régió területéről várjuk a jelentkezőket, de amennyiben a rendelkezésünkre álló műsoridő ezt lehetővé teszi, más megyékből is fogadunk bemutatkozni kívánó együtteseket. (Kb. 8 előadást tudunk fogadni.) Tematikai és műfaji megkötöttség nélkül olyan színdarabbal lehet nevezni, amelyek műsorideje az 50 percet nem haladja meg, valamint be- és kipakolási ideje is elviseli a fesztivál-körülményeket. A fellépő csoportok számára szakmai konzultáció lehetőségét biztosítjuk. Célunk, hogy a gyakorta elszigetelten működő színjátszó csoportok megismerkedjenek egymás munkájával, és a továbblépéshez szakmai tanácsokat kapjanak. Reméljük, hogy a csoportok egy kellemes napot töltenek együtt Hajmáskéren.Ebédet és vacsorát biztosítunk, az útiköltséget a csoportoknak kell vállalniuk. Amennyiben a jelentkezett csoportok műsorideje meghaladja az egy nap alatt bemutatható időtartamot, a meghívott csoportok köréről a kiírók döntenek.
A Faluszínpadi Találkozóra 2010. szeptember 15-éig lehet jelentkezni
a VASZE címén: 8200 Veszprém, Vár u. 17. vagy a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen.I
nformáció: Németh József, 06-30-364-0818, a helyi körülményekkel kapcsolatban Kelemen Mária 06-30-437-5223. Veszprém, 2010. június 15.
JELENTKEZÉSI LAP
Regionális Faluszínpadi Találkozóra Hajmáskér, 2010. október 16.
Csoport neve:
Címe, elérhetősége (postacím, telefon, e-mail cím):
A nevezett darab címe:
Szerzője:
Rendezője:
Műsorideje: …………perc, beszerelés: …….perc, kiszerelés: ……….perc.
Technikai igények:
Ebédet kér …… főre, vacsorát kér …….. főre.
(Rendezvény előtt két héttel lehet még pontosítani.)
Jelentkezési lapot kitöltő neve:
Beküldendő: 2010. szeptember 15-ig postai úton a VASZE, Veszprém, Vár u. 17. címre, elektronikusan a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre.
Kérjük, hogy a nevezési lapot párhuzamosan a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre is küldjétek meg!











