Magyar Szín-Játékos Szövetség

  • Full Screen
  • Wide Screen
  • Narrow Screen
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Felhívások, programok

FARSANGI RÖGTÖNZÉSEK – ImproFeszkó 2012 - Nyíregyháza

E-mail Nyomtatás PDF

A Vásárhelyi Tehetségpont és a Magyar Szín-Játékos Szövetség 2012-ben is megrendezi a „FARSANGI RÖGTÖNZÉSEK” improvizációs fesztivált. 
A játékra 2012. február 18-án. (szombaton) 11 órától (regisztráció 10 órától) kerül sor
A rendezvényre diák- (középiskolás korosztály) és felnőtt színjátszók 4-4 fős csapatainak jelentkezését várjuk határainkon innen és túlról is.

Helyszín: Nyíregyháza, Honvéd u 41. (Alvégesi Művelődési Ház)

Az elmúlt évek gyakorlatához híven a négyfős (tetszés szerinti fantázianéven szereplő) csoportok 4-5 különböző improvizációs feladatot kapnak. Az egyes feladatokra való felkészülésre általában 10 perc áll rendelkezésre. A játékidő az esetek többségében 3-3 perc.Játékvezető: Nagy András László, aki a helyszínen teszi közzé a játékszabályokat és a feladatokat.Az egyes feladatokat szakemberekből álló zsűri pontozással értékeli, majd ennek alapján alakul ki a végső sorrend. 
Ízelítő az elmúlt évek témáiból:
• négy előre magadott mondatot kellett történetté fűzni úgy, hogy csak ezek a mondatok hangozhatnak el, mindegyik más-más szereplő szájából.• újsághíreket kellett „eltáncolni”.• négy tárgyat kapott a négy szereplő, ezekkel felhasználásával kellett egy történetet eljátszani.3 perces zenei részletre és egy verssorra kellett mozgásszínházi improvizációt készíteni A csapatok a 10 perc felkészülési időben kitalálták a történetet, a szereplők közötti kapcsolatokat és kiosztották a szerepeket, majd a kisorsolt sorrend szerint kerültek bemutatásra a „produkciók”. 
A fesztiválon három, díjat osztunk ki:
1. díj Arlecchino díja2. díj Pulcinella díja3. díj Brighella díja
Szervező: Demarcsek Zsuzsa. Tel.: 30/90-36-480Jelentkezési határidő (levélben, e-mail-ben) 2012. február 10.Jelentkezési cím: 4400 Nyíregyháza, Nádor u 54/c 1/10e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. A levélben jelentkező írja rá a borítékra: "Impró Fesztivál"!
Mindenkit szeretettel várunk, jó szórakozást és sok sikert kívánunk!

SZUPER JÓ VOLT EGYÜTT JÁTSZANI!GYERTEK EL IDÉN IS!!!VÁRJUK A RÉGI, ÉS A LEENDŐ KEVES ISMERŐSÖKET, ELVETEMÜLT IMPRÓ-SOKAT, SOKAT- SOKAT!

Segítség a felkészüléshez
Youtube-on a 2010-es pozsonyi találkozó: http://www.youtube.com/watch?v=zux8iOE0oqMYoutube-on a 2011. évi békéscsabai találkozó: http://www.youtube.com/watch?v=chTPMJ2jVRs&feature=related

Szkéné művészeti pályázat

E-mail Nyomtatás PDF

Pályázatot hirdet a Szkéné Színház fiatal pályakezdő művészeknek bemutatkozási lehetőségre, illetve anyagi támogatásra.(KultúrPont)

A Szkéné Színház pályázatot hirdet a kortárs alkotóművészet fiatal pályakezdőinek progresszív előadó-művészeti, vizuális, zenei, irodalmi vagy filmes projektjeik bemutatására, valamint anyagi támogatás odaítélésére. A nyertes projekteket a művészek a színház szakmai és infrastrukturális segítségével mutathatják be. Az érett koncepciók legalább 50, de legfeljebb 500 ezer forintos anyagi támogatást is kaphatnak. A pályázaton 30 évnél fiatalabb alkotók, illetve csoportjaik vehetnek részt. 

Pályázati határidő: 2012. március 30.

Bővebb információ:
Szkéné Színház; 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. 
E:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
I: www.szkene.hu/palyazati-felhivas
T: (06 70) 212-8693

A "Budapest Bank Budapestért" Alapítvány felhívása

E-mail Nyomtatás PDF

A "Budapest Bank Budapestért" Alapítvány 100 millió Ft-os alaptőkével azzal a céllal jött létre 1991-ben, hogy hozzájáruljon a főváros fejlődéséhez, szellemi és kulturális értékeinek megőrzéséhez és gyarapításához, a város és polgárai életének javításához. Az alapítvány ezen célokkal összhangban karolja fel a fővárosért tevékenykedőket célkitűzéseik megvalósításában. Az alapítvány 2004 óta közhasznúsági besorolással rendelkezik.

Az alapítvány kuratóriuma minden naptári félév elején közzéteszi pályázati felhívását, mely alapján támogatásért folyamodhatnak mindazon magánszemélyek és nonprofit (civil) szervezetek, akik, és amelyek a főváros szellemi-, kulturális és tudományos életének, a művelődésnek, az épített és természeti környezet védelmének, a műemlékek és a kulturális örökség megőrzésének, egy egészségesebb Budapest megteremtésének, a humán szolgáltatások javításának és az esélyegyenlőség megteremtésének érdekében és területén tevékenykednek. 
A pályázók támogatására az alaptőke hozama, illetve a pénzügyi adományok szolgálnak fedezetül.

Az egy pályázathoz igényelhető támogatás felső határa: 500 ezer Ft, a támogatás odaítélésénél nem szükséges önrészt felmutatni. A vissza nem térítendő, egyösszegű pénzbeli támogatás - a megadott és a honlapunkon is közzétett szabályok szerint - elszámolás-köteles.

Az alapítványi célok minél hatékonyabb megvalósítása érdekében kezdetektől fogva szorosan együttműködünk a Fővárosi Önkormányzattal. A közös célok és az alapítvány elismertségének köszönhetően 2003-tól négy fővárosi közművállalat - Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt., Budapesti Távhőszolgáltató Zrt., Fővárosi Vízművek Zrt., Fővárosi Csatornázási Zrt. - kapcsolódott be az alapítvány pénzügyi támogatási rendszerébe, segítve a pályázók támogatását.

http://www.budapestbank.hu/info/alapitvanyok/alap-budapest.php

pályázat színész/animátor munkakör betöltésére

E-mail Nyomtatás PDF

Birtoklakó leszek! - pályázat színész/animátor munkakör betöltésére

Puchner Birtok pályázatok, 2012. január 12., 15:15

A Puchner Birtok (Puchner Kastélyszálló**** és Reneszánsz Élménybirtok) embereket keres színész/animátor munkakör betöltésére.

 

Leírás:

Olyan jó kommunikációs készségű, idegenek előtt szemtől szemben is harsányan megnyilvánulni tudó és akaró, nyitott emberek jelentkezését várjuk, akik képesek aktívan megtölteni élettel középkori városunkat, megtartva annak korabeli hangulatát és képesek jó érzésű, vidám, valódi  csapatmunkára.

 

Helyszín:

A Puchner birtok, egy 7,5 hektáron elterülő középkori hangulatú város, 2010 április elsején nyitotta meg kapuit. A birtok három fő részből épül fel. A Falu rész tóval, patakkal, csárdával, házakkal, második része a fallal és tornyokkal övezett Óváros, és a harmadik a tágas főtérrel egybekötött Lovagi küzdőtér. Ezeken belül megtalálható minden jellegzetes építmény mint például  kézműves műhelyek, pékség, csárda, fogadó, malom. Van két tavunk és egy kis patakunk, két nagy befogadó képességű kültéri színpadunk, a madaras színpad és a lovagi küzdőtér lelátója, valamint egy beltéri színházterem. 2011-ben április és augusztus között a nyitvatartási napjainkon a vendégszám 500 és 1000 fő között mozgott. További információ és képek a www.elmenybirtok.hu internetes oldalon és az aláírásban található további internetes elérhetőségeken.

 

A munka:

Nyitvatartási napjaink szezonban heti három alkalommal vannak, kedd, csütörtök és szombati napokon. Egy nyitvatartási nap szezonban 11.00 órától 18.00 óráig tart. Ez idő alatt kell hozni azt a figurát, amit kitalálhat mindenki magának, egyeztetve természetesen a többiekkel, igazodva a lehetőségekhez és a körülményeinkhez.(például: vajákos, piócás, koldus, zenész, udvari bolond, mutatványos, szerzetes, utcalány, cigány asszony stb... ) A munka nem színpadi jellegű(bemegyek-kijövök), hanem teljes embert kívánó napi jelenlétet, karakter és realitás tartó képességet, erős improvizatív képességet igényel, sokszor szemben a vendégek XXI. századi realitásával.

 

A feladat nem könnyű, de nyitott hozzáállással, alázattal, kitartó játszani akarással menet közben is elsajátíthatók a szükséges készségek.

 

A tér, a hangulat, a közeg rengeteg játékra ad lehetőséget, ezeket ki kell tudni használni.

 

Nyitvatartási napjainkon két kiemelt produkciónk van, a madaras és a lovas előadás. Ezek technikailag nagyjából szabadtéri színház jellegűek, állatok(lovak és madarak) közreműködésével, ezekben is szerepet kell vállalni, solymász és lovas előképzettség nem feltétel.

 

Feltételek:

Színészi, színházi előképzettség, végzettség, gyakorlat nem feltétel, a fent leírtak figyelembevétele mellett.

Feltétel viszont a jól érthető, hangos, tiszta beszédkészség, akár tájszólással is ha ez alapvető adottság, vagy a figurához tartozik.

Jó érzékkel, jó érzéssel kell tudni kezelni és tolerálni a vendégek reakcióit.

Megkönnyíti a választásunkat, ha a jelentkezésed mellé videó vagy hangfelvételt is tudsz csatolni magadról.

Ének tudás és hangszer ismeret nem árt.

 

Munkaidő:

A munkát várhatóan 2012. március 1. és 2012 szeptember 30. közötti időszakra tudjuk először  felajánlani, fenntartva a további együttműködés lehetőségét. Előny, ha valaki a teljes időszakot tudja vállalni.

 

Jelentkezés:

A jelentkezéseket mostantól folyamatosan várjuk, ám az idei munkát azokkal tudjuk megkezdeni, akik időben beadják a jelentkezésüket. Ennek a jelentkezésnek nincs határideje, a jelentkezőket folyamatosan fogjuk keresni az igényeinknek megfelelően.

 

Jelentkezéshez csatolva kérünk önéletrajzot, fényképeket, motivációs levelet. A motivációs levélben írj magadról, gondolataidat a fent leírtakról, elképzelésidről a saját stílusodban, nem kell megfelelni semmilyen sablon felfogásnak. A jelentkezést a  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címre, vagy a lenti levelezési címre kérjük küldeni. Az e-mail tárgya „Jelentkezés - Birtoklakó leszek!” legyen, és ugyanezt kérjük feltüntetni a borítékon is. Az esetleges videó vagy hanganyagot is a lenti címre kérjük, mellékelve a fent leírtakat.

 

Jelentkezési határidő:

Nincs. A jelentkezéseket folyamatosan várjuk.

 

Pályázatainkról folyamatos tájékoztatás a „Puchner Birtok pályázatok” facebook oldalon található:

facebook.com/PuchnerBirtokPalyazatok

 

A pályázati kiírás letölthető innen:

www.elmenybirtok.hu/hu/elmenybirtok/palyazatok

 

Jelentkezés és információ:

 

Király Róbert

e-mail:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

telefon: +36 30 230 4553

 

Folyamatos információ: facebook.com/PuchnerBirtokPalyazatok

Puchner Birtok, Bikal

7346 Bikal, Rákóczi u. 22.

Tel.: 06 72 459 546

Fax: 06 72 459 549

Web: www.elmenybirtok.hu,

www.puchner.hu

facebook.com/elmenybirtok

facebook.com/puchnerbirtok

GPS: 46.3318, 18.2852

 

Király Róbert

2012. január 12.

Bikal

XXIII. Országos Diákszínjátszó Találkozó felhívása

E-mail Nyomtatás PDF

A XXIII. Országos Diákszínjátszó Találkozó felhívása letölthető innen: http://www.diakszinhaz.hu/odt_felhivas_2012.pdf A jelentkezés a nevezési díj (5.000 Ft/előadás) befizetésével válik érvényessé. Fizetni kizárólag átutalással vagy OTP pénztári befizetéssel lehet a következő számlaszámra: OTP Bank Nyrt. 11708001-20399498 A SUBMIT gomb megnyomásának határideje: 2012. február 3. 18.00

I've invited you to fill out the form Jelentkezés a 2012-es Országos Diákszínjátszó Találkozóra. To fill it out, visit:
https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dHpfT1EwVjlFWFJiVFA0OW5ZVGZPd1E6MQ

2. oldal / 5

Itt jár Felhívások, programok