Magyar Szín-Játékos Szövetség

  • Full Screen
  • Wide Screen
  • Narrow Screen
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Felhívások, programok

Soltis Tábor - Felhívás és igényfelmérés

E-mail Nyomtatás PDF

Soltis Lajos Színház idén is szeretné megrendezni Rendezőket és Színjátszókat Képző Nemzetközi Táborát, immár a 15. alkalommal. A nehéz gazdasági körülményekre való tekintettel szeretnénk előzetes igényfelmérést tartani, hogy kiderüljön, megvalósítható-e a rendezvény ráfizetés nélkül. Pályázati támogatással nem számolva, a részvételi díj 30 000 forint, ez az összeg a későbbiekben csökkenhet.

A tábor ideje: 2012. július 3-8.

Helyszín: Nagysimonyi

Jelentkezés:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

06-95-521-050

A Bakelit VI. Színházi befogadói pályázata

E-mail Nyomtatás PDF

A Bakelit VI. Színházi befogadói pályázata

2012. május 10-én, hatodik alkalommal hirdeti meg színházi befogadói pályázatát a Bakelit Multi Art Center, aktuálisan a 2012/2013-as színházi évadára; független, alternatív, illetve struktúrával nem rendelkező hazai és határon túli társulatok számára már bemutatott előadásaik továbbjátszására, premier előadásokra valamint új előadások létrehozására is lehet pályázni. 
Műfaji meghatározás nincs.

Az elmúlt évek szakmailag folyamatosan erősödő befogadói pályázataink sikerére való tekintettel, hazai-és nemzetközi pozíciónk tovább erősödése mellett, valamint intézményünk önálló és előremutató piaci működésének köszönhetően a 2012/2013-as évadban a Bakelit Multi Art Center ismét várja olyan színházi és táncszínházi társulatok jelentkezését, akik szeretnék darabjaikat továbbjátszani, illetve akik próbahellyel nem rendelkeznek. A produkciós pályázat keretében pedig új produkciók létrehozására produkciós műhelyként, inkubátorházként kínáljuk partnerségünket intézményünk infrastrukturális keretein belül. 

A Bakelit M. A. C. az alábbi segítséget nyújtja a befogadott társulatoknak:

A szakmai zsűri által kiválasztott társulatok számára teret biztosítunk a próbákhoz, illetve ahhoz, hogy bemutathassák előadásaikat. A helyszín mellett szakmai és infrastrukturális segítséggel is állunk a nyertes pályázók rendelkezésére. 

- A színházterem és a hozzá kapcsolódó kiszolgáló egységek térítésmentes biztosítása.

- Az előadást megelőző napokban próbalehetőség.

- Európai színvonalú színháztechnikai kiszolgálás, előre egyeztetett és elfogadott rider alapján.

- A nézőtér, illetve a játéktér igény szerinti beépítése mobil dobogórendszerrel, színháztechnikai berendezésekkel.

- A díszletek, kellékek, jelmezek biztonságos tárolása a próbák és az előadások idejére.

- Öltöző helyiségek biztosítása kiszolgáló helyiségekkel (zuhanyzó, mellékhelyiség).

- Megfelelő létszámú technikai személyzet biztosítása (teremépítéshez, bontáshoz, technikai beépítéshez).

- Próba és előadásnapokon az aktivitás előtt és után is takarítás.

- Online/Offline promóció a Bakelit MAC honlapján, közösségi oldalain, blogjain, hírlevelében és szóróanyagain egyaránt, mely információkat angol nyelven is hozzáférhetővé tesszük külföldi érdeklődők számára.

- Sajtó-és média megjelenés biztosítása kiterjedt sajtó-és médiakapcsolataink révén.

- Jegyértékesítés a INTERTICKET országos hálózatában és a JEGY.HU rendszerén keresztül. 

- Promóciós anyagok (flyer, plakát) tervezése, kivitelezése és terjesztése.

- Promóciós célzattal próba-és előadásfotók készítése, valamint az előadás teljes archiválása, videós rögzítése, megvágása, videóspot készítése a darabról, mely anyagokat promóciós célzattal a társulatok rendelkezésére bocsájtunk.

- Írásos, videó és rádiós interjú készítése és eljuttatása média partnereink felé. 

- A Bakelit szerkesztésében létező rádióműsorba (Kontakt Rádió – Bakelit FM 87,6) vendégként meghívjuk a társulat képviselőit, az előadást háttérműsorral reklámozzuk.

- Az előadás promóciójához programajánló szignált készítünk a Bakelit Hangstúdióban.

- Adminisztrációs szolgáltatás színházunk irodájában (iroda használat, fénymásolás, laminálás, fax, nyomtatás, wi-fi, internet).

- Határon túli-és vidéki társulatok részére szállást tudunk biztosítani intézményünk hosteljében (Factory Hostel Budapest). 

- Innovatív elképzeléseinkkel, bővülő hazai-és nemzetközi kapcsolatrendszerünkkel, igény 
esetén szakmai tanácsokkal segítjük a társulatok munkáját. 

- Hosszú távú partnerség lehetősége intézményünkkel (közös projektek, közös pályázatok)

- A nyertes produkciókat intézményünk, személyes megegyezés szerint akár több alkalommal is műsorra tűzi színházunk 2012/13-as évadában, valamint nemzetközi kapcsolatainkon keresztül a külföldi bemutatkozás lehetőségét is igyekszünk megteremteni.

Pályázási mód és feltételek:

A környezettudatosság kapcsán és persze egyszerűsége révén is, egy olyan pályázási rendszert dolgoztunk ki, amiben minimálisra csökkenthetjük a papírmunkát és így a felhasznált papír mennyiségét. 

Ebből adódóan pályázni kizárólag online úton, weboldalunkon történő regisztráció után a pályázatok menüpontban található ÚTMUTATÓ szerint lehetséges.

Pályázni az online felületünkön található jelentkezési lap hiánytalan (minden pontja kitöltendő!) kitöltésével és a jelentkezési laphoz csatolandó mellékletek határidőre történő beküldésével lehet. 

Kötelezően csatolandó mellékletek:
- A bemutatandó előadás pontos ridere (nézőtér kialakítása, játéktér kialakítása, függönyözés, fény-és hangtechnikai igények, lámpapozíciók, speciális technikai elemek, hozott és igényelt díszletek, kellékek tételes felsorolása, személyzeti igények pontos megjelölésével)
- Hiánytalanul kitöltött és aláírt jelentkezési lap
- Motivációs levél (miért a Bakelitben szeretné bemutatni vagy létrehozni a társulat az előadást, min. 8-10 mondat)
A szerződéskötés feltételei:

- A Bakelit Együttműködési Feltételeinek elfogadása. (letölthető honlapunkról)
- Az előre meghatározott időhatárok pontos betartása, úgymint: a; helyszínbejárás a Bakelit képviselőjével és technikusával 60-90 nappal az előadás előtt. b; mindenre kiterjedő technikai rider elküldése, majd a Bakelit jóváhagyása után a technikai adatlap aláírása 60-90 nappal az előadás előtt. c; szerződéskötés az előadás előtt 60-90 nappal. d; sajtóanyag, szinopszis, nagy felbontású képek eljuttatása részünkre maximum 60 nappal az előadás előtt. e; a szerződéskötés előtt lefixált próbanapok és időpontok betartása.
- A társulat aktívan részt vesz közönségszervezésben, előadásonként legalább 50 nézőt garantál. (ehhez a háttértámogatást szolgáltatásaink alapján biztosítjuk)

A pályázatra minden társulat maximum három produkcióval pályázhat.

A pályázat a 2012/2013-as évadra szól.

A pályázat beküldési határideje: 2012. június 30.

A jelentkezők közül 8 - 10 produkciót fog a szakmai zsűri kiválasztani. 

A fenti szolgáltatásaink és feltételeink tudatában, azok elfogadásával kérjük tisztelt pályázóinkat, hogy küldjék el minden részletre kiterjedő jelentkezési lapjukat. Az időhatáron túl vagy hiányosan (csatolandó mellékletek hiánya) kitöltött jelentkezéseket nem áll módunkban elfogadni és a zsűri részére eljuttatni.
A döntést 2012. július 15-én tesszük közzé a honlapunkon, illetve minden pályázót emailben is értesítünk.

A nyertes pályázókkal a kiértesítést követő napokban felvesszük a kapcsolatot a helyszínbejárással, technikai egyeztetéssel és a szerződéskötéssel kapcsolatban.


A pályázattal kapcsolatban további információk a  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen illetve a 06-30-950-3780-as telefonszámon kérhetők.

Pályázati kapcsolattartó: Paróczay Csaba (            +36 30 950 3780      ) 

Üdvözlettel: 

Bakelit Multi Art Center 

1095 Budapest, Soroksári út 164. 18-as épület

 

XVIII. Latinovits Zoltán vers- és prózamondó találkozó

E-mail Nyomtatás PDF

A Balatonszemesi Önkormányzat Képviselőtestülete, a "Latinovits Emlékmű Alapítványa",

a Balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Ház
és a Magyar Versmondók Egyesülete

középiskolai és felnőtt szavalók részére
vers- és prózamondó találkozót hirdet
XVIII. alkalommal, a művész születésének 81. évfordulója alkalmából.

A versenyre nem hivatásos versmondókat és a középiskolák 2 legjobb versenyzőjét várjuk.

A versmondóknak két verset, vagy prózát kell megjelölni, amely a XX. században született magyar író, vagy költő alkotása lehet. Ezek elmondására 4 perc áll rendelkezésre, melyet kérünk betartani!

A verseny időpontja:
2012. június 1-2-3. (péntek-vasárnap)
Pénteken este tájékoztatóval, koszorúzással kezdődik programunk, szombaton kerül sor az elődöntőre, vasárnap pedig a döntőre és a gálára. Jelentkezésük után háromnapos rendezvényünkről részletes forgatókönyvet és programot küldünk a jelentkező címére.

A verseny helyszíne:
Latinovits Zoltán Művelődési Ház,
8636 Balatonszemes, Szabadság u. 1.

DÍJAZÁS:

Felnőtt kategória:
I. díj: Latinovits Zoltán-díj
II. díj: 20.000-Ft értékű jutalom
III. díj: 15.000- Ft értékű jutalom

Ifjúsági kategória:
I. díj 20.000-Ft értékű jutalom
II. díj: 15.000-Ft értékű jutalom
III. díj 10.000-Ft, értékű jutalom
továbbá a szponzorok és támogatók által felajánlott különdíjak.

Nevezési határidő: 2012. május 15.

A versenyzők részére péntekre és szombatra szállást, szombatra ebédet biztosítunk. 
/Kérjük szállásigényeiket előre jelezzék!/

A jelentkezőktől 4000- Ft nevezési díjat kérünk, amely tartalmazza a szállás és étkezési költség egy részét. Kísérőknek önköltségi áron tudunk szállást és étkezést biztosítani.

A jelentkezési lapokat kérjük, küldjék el a fenti levél-címünkre, vagy fax számunkra: 84/361-204, a borítékra és a fax elejére írják rá: Latinovits versmondó verseny.
A jelentkezést e-mail címünkre is küldhetik:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Telefon és információ:
Kiss László: 06 30/922-3573
Róka László: 06 30/552-9945

Jelentkezésük után háromnapos rendezvényünkről részletes forgatókönyvet és programot küldünk címükre. Ezúton kívánunk a versenyzőknek és a pedagógusoknak sikeres felkészülést és szereplést, hogy a találkozó után is szívesen gondoljanak vissza a vendégszerető Balatonszemesre!

Kiss László
Magyar Versmondók Egyesülete
elnök
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

1074 Budapest, Huszár u. 8
skype: kisslaci1947
M: 36 30 9223 573
L: 36 1 351 7347

IMPROVIZÁCIÓS WORKSHOP Kárpáti Péter vezetésével

E-mail Nyomtatás PDF

A független szférában tevékenykedő ill. amatőr színészek/társulatok részére

 Több éve intenzíven foglalkozunk egy sajátos improvizációs technika kidolgozásával, mely elsősorban nem a színészi "ügyességre" helyezi a hangsúlyt, hanem a dramaturgiai érzék, az egymás iránti figyelem és a problémaérzékenység fejlesztésére.

E módszer felhasználásával készült több előadásunk: A pitbull cselekedetei (Trafó-Füge), Apalabirintus (KÁVA Kulturális Műhely), Vándoristenek (Krétakör-Sirály).

 A három napos workshop folyamán hosszú, akár több órán keresztül tartó improvizációk történnek - valós terekben (lakás, park, kocsma, áruház stb.). A játékot azok mélyelemzése követi.

 A workshop vezetői: Kárpáti Péter (író, dramaturg, tanár), Sebők Bori (dramaturg).

 Központi helyszínünk a Fogasház (Bp. VII. Akácfa u. 51.)

 Az első workshop tervezett időpontjai:

junius 1,2, 3  (Péntek délutántól vasárnap estig, kb. 30 óra + konzultáció) Társulatok, csoportok jelentkezése esetén külön időpontot egyeztetünk.

 Részvételi díj: 22.000 forint

A csoport maximális létszáma: 10 fő.

 A jelentkezést május 24-ig várjuk, mellékelve rövid életrajzot.

Levelezési cím: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Várják a jelentkezéseket a 14. Kaleidoaszkóp Versfesztiválra

E-mail Nyomtatás PDF

Társulatok és alkotók figyelem: megnyílt a nevezés a 14. VersFesztiválra!

Nyíregyháza lesz a vers fővárosa október 9-től 14-ig: a Móricz Zsigmond Színház ad otthont a 14. Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztiválnak – jelentette be Lutter Imre fesztiváligazgató, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke és Tasnádi Csaba, a színház igazgatója. A társulatoknak, egyéni előadóknak, zenekaroknak és filmeseknek öt hetük van jelentkezni: június 15-ig nevezhetnek a rangos seregszemle versenyprogramjába.

Versszínház, verszene, versmondás és versfilmek – négy nagy versenykategória nyílt meg a profi színházak, a színészek és az előadóművészek, a nem hivatásos versmondók és társulatok, valamint a zenekarok és a filmes alkotók számára. Idén először kétlépcsős rendszerben áll össze a versenyprogram, így a jelentkezés is két részből áll. A nevező produkciók közül héttagú szakmai előzsűri válogatja ki a legjobbakat, amelyek részt vesznek majd az októberi versenyprogramban és bemutatkoznak a közönség előtt. Minden kategóriába jelentkezhet hivatásos és nem hivatásos művész és alkotó, és a korábbiakhoz képest bővültek a lehetőségek a versszínház és a versfilmes alkotások terén. Hazai és külföldi, magyar és idegen nyelvű előadások és alkotások is nevezhetnek.

A versmondás kategóriájában a kortársak mellett idén is a születési és a halálozási évfordulós klasszikusoké a főszerep. Így többek között Orbán Ottó, Nagy Gáspár, Szabó Magda, Hervay Gizella, József Attila, Juhász Gyula, Parancs János, Nemes-Nagy Ágnes, Örkény István, Karinthy Frigyes és Áprily Lajos művei hallhatók majd többnyire.

A versszínházi versenyben valamennyi versekre, elbeszélő költeményekre vagy más költészeti alkotásokra épülő, színházi igényű előadás nevezhet. Elbeszélő költemények, verses drámák, trubadúrlírai művek, előadóestek, verses monodrámák, performanszok, költői művekre, versekre épülő mozgásszínházi előadások és emlékestek is helyet kaphatnak a versenyprogramban.

A verszenék színpadán zenekarok és kíséret nélküli énekesek is felléphetnek. Nevezni legalább három dallal, de legfeljebb 40 perces koncerttel lehet.

A versfilmek esetében amatőr és profi filmesek részéről is van lehetőség kisjátékfilm és etűd benevezésére, a költészet bármely tartalmi és formai jellegű audiovizuális megvalósítása révén etűdszerű, rövid, 5-10 perces, vagy hosszabb lélegzetvételű, legfeljebb 40 perces alkotásokkal. Témája szerint bármely költő vagy író szellemi örökségét vállalva, az adott szerző munkásságának jegyében készült, vagy különböző (egy vagy több) költészeti alkotást feldolgozó filmes alkotásokat várnak.

A Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje, ahol a vers valamennyi formája bemutatkozik. A fesztivál Miskolcról indult, vendégeskedett már Pécsett, Krakkóban és Berlinben, sőt a fesztiváldíjasok Stockholmban és New Yorkban is felléptek. A szervezésben a Magyar Versmondók Egyesülete mellett a Móricz Zsigmond Színház és az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület is közreműködik.

A részletes versenyfelhívás a Kaleidoszkóp VersFesztivál hivatalos honlapján olvasható, ahol elektronikus úton jelentkezhetnek a versenyprodukciók: www.versfesztival.hu

Bővebb információ a honlapon, és az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen

Magyar Versmondók Egyesülete 

vers.hu

versfesztival.hu

versradio.hu

versmondo.hu

1. oldal / 4

Itt jár Felhívások, programok