Magyar Szín-Játékos Szövetség

b.petinek, -hez...

elméletileg egyet értek, mert tényleg az a jó csapat, ahol a közös cél, ecct.. a fontos és ezért mindent megtesz.

de nagyon sok társaság, -ulat dolgozik úgy, hogy nincs saját munkatere, megtűrik őket itt, ott, szívességből kapnak helyet, urambocsá fizetniük kell érte és az idő (is) limitált. mer 7-kor jön a népdalkórus, a kismamatorna, meg a jogosítványszerzők, rosszabb esetben a takarítónéni, aki már hazamenne...
meg aztán sok ember dolgozik, és ma is később ért ide, mert a főnökök kiraktak 20 embert és neki kellett megmondani, mert ő a középkáder, vagy ma is túlórázni kellett, mert hiába a nyolctól négyig, de ha nem marad fél hatig, akkor kirúgják, vagy délutános, vagy éjszakás volt...
meg itt vannak a tanulók, akiknek doga van, meg érettségi, meg az anyu ma nem enged, mert hoztam egy hármast...
és a társulat fenntartásáról még nem is beszéltem. van akinek gond elmenni egy fesztiválra, mert nincs pénz utazásra, kajára, mivel saját maga a fenntartó, nem fizeti ki helyette senki. miből lesz díszlet, jelmez, tagsági díj, rezsi költség, könyvelő, telefonszámla.... sorolhatnám.
a nép nevében beszélek most, mert a fesztiválos és egyéb beszélgetéseken ezek jöttek össze nekem.

szóval rengeteg gondja-baja van egy olyan független színháznak, vagy amatőr olyan ez, mint az a bizonyos anekdota a kenyérrel meg a kaláccsal.

ezt nem vitatkozásból írtam és semmiképpen nem szeretnélek megbántani sem, egyszerűen el szerettem volna mondani, mert erre biztosan nem gondoltál.

ja, és szerintem azok a társulatok is tudnak igenis értékeset alkotni, akik nehezebb körülmények között működnek, sőt, őket tényleg semmi más nem hajtja, csak a színház és a csapat szeretete. le a kalapom előttük. csakhát elég nehéz összevetni őket, a félprofi, profi csapatokkal. meg hát persze az is kérdés, ki a félprofi, profi? az aki annak látszik (mondjuk a teljesítménye alapján), vagy az akinek a feltételei nagyon jók? na mindegy ez már csak úgy eszembe jutott, mert szokásom szerint mindig elkanyarodok az eredeti témától.

ha van kedved, tényleg beszélgess el azzal a csoporttal, akik hétfő esti kétórás együttlétekkel csinálnak színházat, megéri, nagyon érdekes, értékes dolgokat lehet hallani. meg egyáltalán beszélgetni mindenkivel, tapasztalatot, véleményt cserélni tök jó dolog és tanulságos.

remélem nem veszed ezt a kis írást rossz néven.
üdv, a.

Hát akkor ebéd helyett válasz, mert különben bennem marad.
MAGÁNVÉLEMÉNY

Kedves Czatti!

Kérdésedre válaszolva: nem. Egyáltalán nem. Nem is értem, miért gondolod.
Újra elolvastam és nem értem. Tán ha Ti vagytok a hétfőnként két órát próbálók.
De még akkor sem. Tán írásod magvának említése? Az viszont az írásra vonatkozik, amihez ha ennyire kötődsz, igaziból Magadra veheted. Érdemes? Nem hiszem.
Viszont válaszolhattál volna a felvetésemre.

Kedves Anikó!

Örülök, hogy Te is bekapcsolódsz a beszélgetésbe. Igazán. És nem, nem bántottál meg, nem vettem rossz néven.

Viszont írásodból számomra az derül ki, hogy egyáltalán nem tudod, hogyan működünk.
Minden, amit felsoroltál, hogy szerinted nem gondoltam rá, nekünk a napi valóság:

1. A moziépület, ahol dolgozunk nagyrészt düledező, huzatos (takarásban télen pokrócot kell dobnod magadra) lerobbant kis hely. egy évig nagykabátban próbáltunk, mert fűtés sem volt. Majd szép lassan összekoldultunk egy pofás kis kamaraszínházat, de csak kegyelemből vagyunk itt, 3 hónapos felmondással. Mégis beletettük szinte mindenünket. (kamikáze?)
Mivel tényleg sokat dolgozunk,de nem bírjuk a fűtést, áramot fizetni főleg télen, ezért dolgozunk még az evangélikus és katolikus gyülekezeti termekben, az iskolában és 3 falu művházaiban, nameg a város művházában.

Kilincselés, koldulás,kuncsorgás.
Lehet ezt csinálni, akinek derogál, azt mondja, ne pedig hogy nincs helye. Szerintem.

2. A színészeink (3 ember kivételével) mindegyike gimibe, főiskolára jár vagy dolgozik. Budapest, Győr, Veszprém, Sárvár, Csepreg, Szombathely...a rengeteg falut nem sorolom. Ők vonatoznak, buszoznak haza próbálni, ahányszor kell. A 3 ember autót vezet, adminisztrál, szervez, tervez, ügyintéz, pályázatot ír, levelez, reklámoz, előkészít. És játszik, illetve rendez, tanít, ír, tervez, készít és épít.

3. Tiszteletdíj nincs. A saját táborunkba is befizetjük a hozzájárulást, nemritkán a turnéinkra is. Mert ezt szeretjük csinálni.

4. Ami pénzünk van, az egyrészt előadásaink forgalmazásából, nagyrészt pályázatokbó. És nem ismerünk senkit, senki nem tol minket előtérbe, nem is nyerünk mindig (inkább 50%). Da korrketek a pályázatok, möghötte van a teljesítmény, hát támogatnak minket. És igen mi önfenntartóak vagyunk. És mellette fezstivált szervezünk, színiiskolát tartunk fenn etc. etc.

5. Nálunk a Gyerekstúdiósok próbálnak heti 3 órát. Iskolai termekben általában. Mi jóval többet.

6. A kérdésfelvetés alapvetően az volt, össze lehet-e hasonlítani a heti 2 órát próbálókat a heti 20 órát dolgozókkal. Persze össze, de nagyon ritkán lesz kérdéses a végeredmény.

7. Akinek nincs helye, de akar dolgozni, tegye otthon. Volt szerencsém 10 szereplős előadást megrendezni a lakásomban - lakása tán van a többségnek.

8. Egy szóval sem mondom, hogy nem érdemes heti 2 órában színházat csinálni. Sőt! Isteni lenne, ha mindenki legalább heti 1 órában foglalkozna színházcsinálással. Nem lenne ennyire birka a lakosság. De kérem ne tessék azt hinni, hogy majd aranyeső meg fesztiváldíj lesz az eredménye. Akinek ilyen vágyai vannak, dolgozzon meg érte keményen.

9. Ez az egész látszatellentét persze feloldható lenne, ha (egy utópiában) a fesztiválok ilyen szempontból előválogatott csoportok "között" zajlanának. Hisz pl. Vasvárra - mint az egyik legtöbb előadást felvonultató rendezvényre - jelentkezve, még nem tudja az ember, milyen arányban lesznek a hobbi, a poén, a hagyományőrző, és a profi hozzáállású együttesek. ÉS amúgy ez így is van rendjén, nem tartanám azt sem egészségesnek, hogy mindenki a saját "szintjén" (van jobb szavatok?) lévőkkel játsszon együtt, mert nem lennének távlatok, kitekintés, rálátás, honnét-hova élmény és motiváció.

10. Mi aztán igazán igyekszünk barátkozni, ismerkedni mindenkivel (fel se tudnám sorolni a csoportokon átnyúló szerelmi szálakat az elmúlt pár évből) és nyitottak vagyunk mindenkire, még ha jómagam mogorvának is tűnök néha. Pedig nem vagyok

11. Azért hozzáteszem az előzőhöz, hogy általában a magukat szintén komolyan vevő, hozzáállásukban a hobbi szintet meghaladó csoportok tagjaival alakul ki érdemi beszélgetés és együttműködés, és örömmel mondhatom, büszkék vagyunk ezekre a barátainkra.

Azt remélem kielégítően, konstruktívan és informatívan válaszoltam a felvetésekre, és ezzel zárom soraimat.
Üdv!
B. Peti

Nyílt levél a Magyar Szín-Játékos Szövetség Közgyűlésére
2010. július 2. - Kazincbarcika

Tisztelt Közgyűlés!

Engedjék meg, hogy részvételünk hiányában ezt a levelet küldjem Önöknek. Bevezetésként szeretném tisztázni, hogy hiszek abban, hogy ennek a mozgalomnak lehet értelmes és tenni akaró, illetve képes szövetsége. Amit az alábbiakban leírtam, azért tettem, hogy mindannyiunknak jobb lehessen, hogy olyan partnereket találjak, akik építő kritikájukkal és érdemleges vitáikkal segítség ezt a mozgalmat (nem néhány embert). A közösségben hiszek, és abban hogy az alkotó-folyamat nevel, erőt ad és megfelelő körülmények között magas minőségi szintre is eljuthat. A következőkben megfogalmaztam pár dolgot, ami számomra (és környezetem számára is) elvárás, aztán leírtam azt, hogy mit tehetünk mi a szövetség munkájához. Azt hiszem, így tisztességes.

o alapvető emberi kívánság, hogy partnerként álljon a szövetség a játszók mellé
o egyértelmű meghatározás arról, hogy mit nyújt a szövetség a tagságának, mit vár el a tagoktól, mit nyújt a fesztivál-szervezőknek, mit vár el tőlük, hogyan képviselteti magát a fesztiválokon szakmailag a szövetség
o a zsűri-lista kibővítése –fesztiválszervezők és a csoportok ajánlásai alapján is!!- nem csak rendezőket, hanem színészeket, díszleteseket, zenészeket és koreográfusokat is a zsűrikbe!
(Lehet, hogy az sem lenne baj, ha egy-két kritikus is megjelenne)
o képzések szervezésébe a helyi erők bevonása (ők tudják, kinek, mire van szüksége, milyen szinten tart, mennyi tudnak rá áldozni)
o információ-gyűjtés, szolgáltatás, feldolgozás a tagokról, a játszókról - ezek mentén kialakítani több éves stratégiát, koncepciót, megfogalmazni elveket
o minősítési és tagdíjrendszer egyértelmű meghatározása, a fesztiválok minősítési lehetőségeinek meghatározása (amennyiben minden anyagi terhet a szervező visel, ő dönthesse el, hogy minősít-e; maximum megveszi az okleveleket a szövetségtől…)
o a részvevőknek a fesztiválokon lehessen véleményt nyilvánítani (lásd: Impro – Bp.) és ezek alapján változtatni a szervezésben és kivitelezésben (Vasváron működik)
o tagsági beszélgetéseket (európai módon) az interneten keresztül (skype, stb.) – nem kell közgyűlésnek lennie, de nagyon hasznos lehetne és gyors
o azok, akik irányítják a szövetséget, osszák meg a tagsággal elképzeléseiket és terveiket (ha lehet előre)

Amit fel tudunk vállalni:

 Saját környezetünkben (lehet kistérség, megye, régió, fesztiválkörnyezet) a csoportok feltérképezését egyértelmű feltételek mellett
 Az évi egy fesztivál megrendezését (amennyiben van pályázat)
 Az Impro-Fesztivál regionális részének lebonyolítását kötött feltételekkel és egyenlő esélyekkel (amennyiben a budapesti döntő nem változik, többen jelezték –személyesen én is a csoportommal- nem kívánnak részt venni, akkor sem, ha az első három helyre bekerülnek!)
 A szövetség „reklámozását” az újonnan megalakult vagy megalakuló csoportoknak
 Információáramoltatást
 Együttgondolkodást az amatőr szín-játszás helyzetének feletérképezéséről

 Ami a legfontosabb: a felszabadult játékot!

Amit szeretnénk (többtényezős) kérni, hogy a X. Vasvári Jubileumi Fesztivál mellé álljon a szövetség (ha nem anyagilag, de elvekben, gondolatokban), s egyben lehessen ez a fesztivál a fesztiválok kerekasztala a változások (az ésszerű változások) jegyében.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Tisztelettel:
Rajner Ágota
Vasvár

Gondolatok


Évek óta van szerencsém figyelni (közel 10 év) az amatőr színjátszás ügyes-bajos dolgait. Jómagam szociális beállítottságú és végzettségű ember vagyok, akinek a színjáték és rendezés amatőrsége a szó legszorosabb értelmében kapcsolódik mindennapjaihoz. Éppen ezért ebből az aspektusból igyekszem reagálni az általam olvasott levelekre. Ma azt a világot éljük, amikor a döntéshozók érdekei nem mindig, vagy csak a szavak szintjéig találkozik a célcsoportjukkal. Valahogy ezt érzem most is.
Mindenkitől elnézést kérek, ha akaratlanul megsértem. Ez abból adódhat, hogy nem látom tisztán mások munkáját, ne adj isten nem értek az ő szakterületéhez. De a véleménynyilvánításhoz van jogom, mint ahogy kételkedni is, vagy kétségbe esni. Netán gondolkozni.
Csoportunk az AHA színpad hét éve járja a Dunántúl amatőr színjátszó fesztiváljait (Ajka, Vasvár, Veszprém, Mosonmagyaróvár, Tatabánya). Szeretetünk különlegességét az adja, hogy a velünk való bánásmód mindig is a tolerancián, az emberségen és a barátságon alapult. A mikor azt mondom, hogy egy fesztiválra hazaérkezek, akkor ezt úgy is gondolom. Jól érzem magam azok között az emberek között, akik az értéket értéknek látják, a munkát munkának, a kritikát kritikának. Tehát nem bántani vagy ártani akarnak, hanem építeni még akkor is, ha a kritika kérges tenyere keményen csattan a művészetet létrehozó arcán, felébresztvén őt egy álomból és képessé teszi őt eldönteni, hogy ez a kéz óv, vagy bánt. Ezek értékek. Komoly értékek. Mint ahogy az is érték, ahogy játszóink megnyilvánulnak, ahogy ellátjuk őket instrukciókkal, megálmodunk darabokat és igyekszünk ezt tehetségünk legjavával a nagyérdemű elé tárni.
Az utóbbi egy, másfél évben azt véltem fölfedezni, hogy az értékek érdekekké minősültek át. Nagy dilemma az, hogy érdek és érték elfér-e egymás mellett, vagy van-e közöttük prioritás. Persze mindenki a maga számára megfelelőt helyezi előnybe, és ettől a pillanattól kezdve az érdekek különbözőse az értékek tönkretételét is jelentheti. Emlékeimben még világosan él, amikor elmentünk egy fesztiválra és nem volt más gondunk, csak alázattal játszani, önmagunkat adni és nem „erősíteni” egyik, vagy másik oldalt. Mindenki tudta a dolgát. A szervező szervez, az érdekképviselet képviselte a játszókat. Lehet, hogy akkor is voltak problémák, sőt biztos vagyok benne, de ezek nem jutottak el a játszók szintjére és nem mérgezték, vagy kényszerítették állásfoglalásra a résztvevőt. Úgy látszik ma más világot élünk. Van és volt alkalmam belepillantani egy fesztivál szervezésének mindennapjaiba (még ha csak közvetve is) és azt kell mondanom le a kalappal. Erő, energia, szakmai tudás, hit, lendület, szeretet, féltés és még számtalan jelzővel illethetném azt a munkát, amitől egy színpadi mű méltó helyére kerül. Ez a munka természetesen sok csapdát rejt, sok problémát foglal magában, s nem csak egy, de számtalan társulatot megmozgat, és gondolkodásra késztet.
Én úgy gondolkodom, - hisz más fejével nem tudok-, hogy az együtt gondolkodás az erő. Ezt az erőt kell használni, összefognia egy olyan szervezetnek, mely jelen esetben a Magyar Színjátékos Szövetség. Ha problémával találjuk magunkat szemben, akkor az alternatívakeresés, a közös gondolkodás sokkal többet jelent, mint az atyai dorgálás. Főleg abban az esetben, ha az egyik fél igenis mások számára is kézzel fogható és mérhető eredményeket tesz le az asztalra. Fontos dolog a hozzáférhetőség. A hajléktalan ellátásból tudom, hogy az egy alternatíva, az nem alternatíva. Az „én megmondom, mit akarok, akarsz, mert különben…” méltatlan. Ez úgy működik, mint a fizikában a testek egymásra hatása (hatás-ellenhatás), minél jobban nyomom, annál jobban nyom. Jó jó, persze azt is mondhatnánk, hogy a döntéshozó nyomást gyakorolhat, porrá zúzhat. Igen ám, csak addig, amíg lesz kit, lesz mit (az aranyat tojó tyúkból egyszer ugyan jól lakunk, de mi lesz aztán kérem tisztelettel).
Azt észre kell venni; ha valahol probléma merül fel, annak lehet valami valós alapja (tudjuk nem zörög a haraszt). Tehát igenis tessék odafigyelni rá. Két-három ember panasza is panasz, problémája is probléma, amit megoldani, képviselni kell. Nem elég az, hogy egy irányban beszélünk róla, szükséges a visszacsatolás is, érezze magát embernek, aki segítséget kér, vagy hogy problémájára gyógyírt kap. Nem sértést, vagy kioktatást, esetleg semmit. Bementünk az egyirányú utcába, de az utca zsákutca. Néha az az érzésem van, hogy az emberek attól a szálkától, ami a gerenda, nem látják azt az egy fát, amitől meg az egész erdőt. Mert ugye látni kell, azt hogy egy vezetőségi tag összeroppan, kiég, megéli önnön kudarcát. Segítséget kér, vitát indít, pöröl, ami mögött az elkeseredettségét érzem. Ami az izgalmas, többen azonnal kezet nyújtanak: Itt vagyunk! Segítünk! Mit?!
Aztán jönnek a levelek, pro és kontra. Igazságtartalmába nem szeretnék bele bonyolódni, hiszen a maga módján mindenkinek igaza van, mindenki a saját érdekeit, értékeit védi. Viszont, amikor már azt látja az ember, hogy kettő, három, sőt több csoport véleménye közel azonos, és azért kiált segítségért, hogy orvosolják problémáját, ott úgy érzem, legyen az szövetség, szervezet stb. kötelessége segítségükre sietni, megoldásokat keresni.
Itt a dilemma az, hogy az egymásra mutogatás vajon hová vezet.
Természetesen nyerhet az „erősebb” de kérdés az, milyen veszteségek árán. Nem lenne-e érdemesebb átgondolni egy új struktúrát, átgondolni egy működőképesebb szervezetet, ahol első körben nem a kiírt pályázati arányok, az elosztott pénzek, a be-és be nem fizetett tagdíjak az elsődlegesek, hanem az, hogy megszerettessem a szervezetemet, minta, és mintaadó legyek. Főleg ha egy- két csoport már kész ötletekkel áll elő (kérdőív stb.). Lehessen büszke, aki a szervezetem tagja. Méltó vagyok arra, hogy tagjaim lehessenek. Ebben a vitában én azt érzem, hogy bizonyos emberek, különböző intézkedéseket igencsak sérelmeznek (néhánnyal jómagam is egyet értek). Egyrészt az információ egyirányú áramlása jelent problémát, a másik oldalt az örökkön visszatérő pénz okoz gondot, vagy a döntéshozataltól való távolesés problémája merül föl (Jó! Rendezhetünk közgyűlést Ököritófülpösön is, netán Pusztavacson, az legalább az ország közepe). Egyeztessünk érdekeket. Beszéljünk róla.
Én magam egy éves tagsági díj fizetése után, nem éreztem késztetést arra, hogy újra fizessek, mert nem igazán keltette föl az érdeklődésemet a tagság (Jó, jó, a Szilágycsehi találkozó mély nyomokat hagyott bennem, meg is kaptam a jegyzőkönyvet, be is léptem, segítettünk egy pár autónyi jelmezpakolásban és aztán…). Vitából viszont annál többet látok. Szerénységem nem tudja összeegyeztetni a 6-7 évvel ezelőtti ingyenes minősítéseimet, vagy legalábbis nem kellett utána járnom milyen módon, összegért kapom meg. Most amikor a VASZE és a szövetség harcát szemlélem, és szenvedem végig, amikor a zsűrizés tagdíjszedési ceremóniává változik át, irtó kellemetlenül tudom magam érezni. Mi több becsapottnak, mert én becsületesen fizettem azért, hogy eljuthassak egy fesztiválra, hogy értékeljék a produkciónkat, és ne fulladjon egymásra mutogatásba a történet. Főleg akkor, ha már egyszer fizettem.

A háttérben zajló események sem rám tartoznak. Kínos, megalázó a szervezőnek, a játszónak, a vezetőnek. Ezek ugyan apróságnak tűnnek, de igazából komoly gondokat fednek. Úgy gondolom:
• át kell szerkeszteni egy struktúrát, ha kell megyei, területi, fővárosi, országos szinten, hogy ezek önálló kis bázisként működhessenek, melyek képviselhetik a csoportokat országos szinten (lásd Ököritófülpöst)
• legyenek tisztán átláthatóak a jogok, kötelességek (azt már ismerem mennyire „gumi” lehet egy alapszabály, alapító okirat, vagy egy SZMSZ). Nem elég az, ha válaszként azt kapjuk, hogy benne van ebben, vagy abban, el kell olvasni. Az embereket érzelmek is vezérlik, tehát szeretik, ha foglalkoznak vele.
• Az információáramlás megszervezése (olvastam a levelet, melyben panaszkodnak a válaszra sem méltatásra…?!)
• Egyszeri zsűrizési díj (pl. 500 Ft/alkalom) . Ötlet?
• Stb. stb. stb.
És ami a legfontosabb: kollegák évtizedeket dolgoznak ebben a szférában és méltán elvárják, hogy a problémáikra reagáljanak és odafigyeljenek rá (ahogy elnézem nem egy kettőről van szó). Ezek nélkül az emberek nélkül nincs fesztivál, nincs minősítés, előadás.
A harag, és a düh igenis fárasztó, ezt az energiát, építésre is lehet használni.
Tehát becsüljük meg őket.

Maradtam kiváló tisztelettel:
Fecske

Üdvözletem!

Nem vagyok ugyan tag, de évek óta figyelem a Szövetség működését, és már régóta felmerült egy eléggé komoly probléma.

Az egyesülési törvény az alábbiakat írja elő egy közgyűlés érvényességével, és határozatképességével kapcsolatban:

"A Közgyűlés:

- határozatképes, ha azon a szavazatra jogosultak 50% + 1 fővel jelen vannak (vagy ennél magasabb arányban, ha az alapszabály úgy rendelkezik)
- a határozatképesség az ülés teljes ideje alatt fenn kell álljon
- ettől eltérően nem lehet rendelkezni az alapszabályban

ISMÉTELT GYŰLÉS
- határozatképtelenség esetén hívható össze, ha az alapszabály rendelkezik róla
- összehívása változatlan napirend mellett megegyezik a megismétlendő gyűlés összehívásával
- ezért célszerű az ismételt összehívást az eredeti meghívóba beilleszteni, tájékoztatva az érintetteket, hogy az ismételt gyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes (ha az alapszabályban erről másként nem rendelkezett a szervezet)"

Az elmúlt évek közgyűlési jegyzőkönyvei és egyéb beszámolók alapján azt lehet megállapítani, hogy a Szövetség által hangoztatott kb. 180 fős tagság alapján egy-egy közgyűlésen min. 90-100, szavazati joggal rendelkező tagnak kellene jelen lennie ahhoz, hogy határozatképes lehessen a Közgyűlés.

Igaz ugyan, hogy, amint a fentiekben olvasható, az ismételt közgyűlés a megjelentek számától függetlenül érvényes lehet, azonban a mindenkori beszámolók és jelentések, amelyeket közzétettek, max. 25-30 főről tesznek említést, ami azt eredményezi, hogy felmerül a kérdés, hogy vajon egy országos, jobban mondva manapság országhatárokon átnyúló hatáskörrel működni akaró szervezet működhet-e úgy, hogy a tagságból max. 25-30 ember van jelen egy-egy közgyűlésen.

Nem inkább arra kellene törekednie egy ilyen tevékenységgel foglalkozó szervezetnek, hogy minél nagyobb számban jelen legyen a tagság, és azáltal képviselni a kitűzött célokat?

Az, hogy ilyen kis létszámban vesznek részt a tagok az éves közgyűléseken, felveti a kérdést, hogy vajon van-e létjogosultsága a szervezetnek, és vajon 25-30 tag képviselheti-e országos szinten mindazt, amit beszámolóikban közzétesznek.

Egy ilyen érdekképviseleti jellegű szervezetnek legfőbb célja az kellene, hogy legyen, hogy minél többen érdekeltek, aktívak legyenek a szervezet működésében, de, mint azt olvasni lehet a mindenféle beszámolókban, ez gyakorlatilag évek óta nem valósul meg.

Üdvözlettel:

Németh Sándor

Kedves Németh Sándor! Ismeretlenül is üdvözlöm!
Hozzászólása korrekt, felkészült, jószándékú, köszönet érte!
A jelenség, melyet szóvátesz, komoly fejtörést okoz, mert a valóság a látszatnál is borúsabb. Nem véletlen, hogy Közgyűléseinket minden alkalommal egy-egy eseményre (fesztiválra) telepítjük rá. Így legalább a fesztiválon résztvevőkből kijön a 20-25-ös létszám. Pusztán csak a Közgyűlés kedvéért 4-5 fő érkezik csupán.
Mi lehet az oka a tagság passzivitásának? Engedelmével önmagamat idézem: "Nap nap után szembesülünk azzal, hogy sem az együttesek, sem szervezeteik nem tudnak leszakadni az állam (vagy az önkormányzatok) köldökzsinórjáról. A Magyar Szín-Játékos Szövetség sem. Már nem állampárt, nem ifjúsági szervezetek vagy szakszervezetek, hanem pályázati alapok, önkormányzati szervek lehetőségei, szakmai véleménye, illetve jóindulata dönt arról - a pályázati kiírásokon, majd döntéseken keresztül -, mit tegyünk és mit ne.
A szabadság így csak látszólagos. Ha tiltakozunk is ellene, ez az a helyzet, amelyhez alkalmazkodnunk kell.
Mi, a MSz-JSz elnöksége sem tehettük mindazt, amiről nagyon is jól tudjuk, hogy a tagságunk érdekében tennünk kellene. Tagjaink különféle szolgáltatásokat szeretnének kapni a Szövetségtől, és óriási szükségük lenne rá, hogy kapjanak. Anyagi segítséget az életben maradáshoz, ismereteket azért, hogy színvonalasabban tehessék, amit tesznek, hogy közönség elé vihessék, amit megalkottak."
Röviden: a Szövetségnek nincsen sok befolyása a valóságra, nemigen rendelkezik eszközökkel, hogy szebbé, jobbá, eredményesebbé tegye tagjai, illetve tag-együttesei szakmai életét. Pláne arra, hogy problémáit megoldja.
A tagság (nem csak a Közgyűlésekkel kapcsolatban tetten érhető) passzivitásának legalább ilyen fontos összetevője, hogy napról napra egyre több, már-már heroikus erőfeszítést követel mindenkitől a saját előadásainak létrehozása , társulata létezésének biztosítása. Nemigen jut már energia a színjátszás egésze problémáinak áttekintésére, gondjainak megosztására. Pénz, idő sem arra, hogy Közgyűlésen és más közösségi alkalmakon jelen legyen.
Ebből az következne, hogy semmi szükség a MSz-JSz-re? Nem hiszem. Mindenképpen szükség van egy szervezetre (emberekre!), akik a "nagyegész" helyzetét, folyamatait, gondjait áttekinti, a "szereplőket" hálózatba szervezi és megpróbál közvetíteni a színjátszók és a pénzelosztó fórumok (hatalom) között.
A tagságnak pedig végre tudomásul kellene vennie, hogy a Szövetség nem egy külső hatalom, erőközpont, amelytől kérni, követelni lehet. Sajnos kapni sem. A Szövetség maga a tagság. Annyi a súlya, ereje amennyit az egyes tagok hozzátesznek. Ennek technikájára folyamatosan igyekszünk javaslatokat tenni. Kevés eredménnyel.
Kedves Sándor! Ennyit spontán reakcióként. Örülnék, ha szorosabb kapcsolatba kerülhetnénk, kérem, vegye fel velem a kapcsolatot!
Címem: nal71@t-online.hu
Nagy András László