Komáromi Sándor
író, rendező, színész, a Teleszterion Színházi Műhely vezetője
Weblap URL-címe: http://teleszterion.blogspot.com/
ŐSZI DIONÜSZIA - Veszprém 2010
2010. szeptemberében a Teleszterion Színházi Műhely első ízben rendezte meg műhelytalálkozóját. A programnak a Petőfi Színház adott otthont – az előadások a Latinovits Játékszínben kerültek bemutatásra.
A "Törless" mint az átmenet rítusa
Erika Fischer-Lichte A dráma története című könyvében az identitásváltás problémakörének általános kérdéseit taglalva hivatkozik Arnold van Gennep Rites de passage című tanulmányára, amelyben az egyén, a társadalom, illetve a kultúra határhelyzeteinek megéléséről, illetve annak performatív kereteiről beszél.
D I O N Y S O S
Veszprémi Egyetem - Magyar Tanszék
Az ókorban a közelkelet és Egyiptom népei úgy képzelték el az évszakok változását és a növényzet évenkénti elhalásának és újbóli sarjadásának ciklikusságát, mint az istenek életének egyes mozzanatait.
Színház, vagy amit akartunk…
A VII. Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztivál
– melyet a JESZ vadonatúj színházterében szervezett – nem csak azért volt fontos, mert újbóli találkozási lehetőséget biztosított most már tradíciók mentén működő és új csapatoknak, hanem mert mindez nemzetközi keretek között történt.





